Szigetvári: Orbán ellehetetleníti a megoldást kereső uniós párbeszédet

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő másfél éve nem tesz mást, mint ellehetetleníti a megoldást kereső uniós párbeszédet, önkényesen intézkedik és közreműködik az EU szétverésében. Szigetvári Viktor a párt szombaton tartott éves küldöttgyűlésén Budapesten amellett is érvelt, hogy az Együtt önállóan induljon a 2018-as választáson.Szigetvári ViktorA politikus, aki úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor "megmérgezte Magyarországot", kijelentette: az elmúlt egy évben a magyar miniszterelnököt egyáltalán nem érdekelte a magyarok fenntartható biztonságának növelése vagy a menekültválság miatt elengedhetetlenné vált társadalmi párbeszéd higgadt lefolytatása.

A kormányfőt nem érdekelte az erőszak, a vallási és politikai diszkrimináció elől menekülőkkel szembeni erkölcsi kötelesség, és az sem, hogy nemzetközi szövetségeseink józan, kivitelezhető javaslatokat tettek Magyarország számára - közölte.

Szerinte a tízmilliárd forintos "gyűlöletkampány" hatása akkor is "velünk marad évtizedekre", ha jövő vasárnap Orbán Viktor kudarcot vall.

Az ellenzéki politikus úgy véli, kormányfő kudarcot fog vallani, és ebben mások mellett az Együtt, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) és a Párbeszéd Magyarországért közös kampányának is komoly szerepe lesz, "beintünk Orbán Viktornak".

Szigetvári Viktor azzal folytatta, csak jobb megoldások vannak annál a menekültválságra, mint amit Orbán Viktor megpróbál "elhazudni". A pozsonyi uniós csúcs után "hazugságspirálba keveredett" magyar miniszterelnök másfél éve nem tesz mást, mint ellehetetleníti a megoldást kereső uniós párbeszédet, önkényesen intézkedik és Vlagyimir Putyinnal "összekacsintva" nem csak Magyarországot sodorja Nyugatról Keletre, de közreműködik az EU szétverésében is - érvelt.

A pártelnök az általa javasolt megoldásról beszélve azt mondta: előítéletek helyett világos szabályok, plakátok helyett menedék, nacionalizmus helyett együttműködés, indulatok helyett józan megoldások, szélsőség helyett pedig középút kell. Azt is leszögezte, hogy azok a sokszínű és nyitott közösségek, ahol több nő, több kisebbségi származású kerül vezető pozícióba, erősebbek és jobban veszik az akadályokat, mint azok amelyek egyszínűek és bezárkózóak.

Az ellenzékben is vannak olyanok, akik nem mernek mostanság egyenesen beszélni a menekültválságról, a gyűlöletről, a kerítésről - közölte. Szavai szerint ha másért nem, akkor azért hálásak lehetnek Orbán Viktornak, hogy az elmúlt időszakban "sok pártot illetően elvált a tüdő a májtól". Aggasztó azon hírek sora is, hogy önkormányzatokban hogyan működnek együtt a fideszes többséggel sokszor szocialista politikusok, akik ezzel saját pártjukat is elárulják - jelentette ki.

Szigetvári Viktor szerint lehetséges számukra a 2018-as győzelem, de ehhez politikai fordulatra is szükség van. Az ellopott közvagyont államosítással vissza kell szerezni, a Fidesz által "megsegített korrupt vállalkozókat" büntetőadókkal kell sújtani - közölte.

Hozzátette, hogy 2018 után "Orbán Viktor rezsimjével" minden kapcsolatot meg kell szakítani. Igazságtételre, kárenyhítésre van szükség, ezt érdemli a trafikos, a megalázott nyugdíjas, a pénzétől megfosztott tűzoltó, rendőr és a magánnyugdíjpénztári megtakarításaitól megfosztott emberek is.

A küldöttgyűlés délutánra várható, a 2018-as stratégiáról szóló határozatára utalva azt mondta, a változást akaró polgárok számára "lehetővé kell tegyük, hogy önállóan szavazzanak az Együttre". Eközben törekedni kell arra, hogy a jelölteket egy előválasztáson vagy más módon, de mindenképpen versenyben válasszák ki, ne pedig tárgyalóasztalok mellett vagy füstös szobákban - jelentette ki Szigetvári Viktor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com