Szigorúbban büntetik a gyermekek elleni szexuális erőszakot

A fideszes Selmeczi Gabriella, Répássy Róbert és Horváth László javaslatát 173 igen szavazattal fogadták el a képviselők.

A törvénymódosítás alapján a 12 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket - ha az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a sértett a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése vagy egyéb módon a hatalma, befolyása alatt áll - ezentúl 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a Btk. függetlenül attól, hogy a cselekményt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el.

A parlament elfogadta azt a további módosítást is - a szocialista Bárándy Gergelynek az igazságügyi bizottságban tett kezdeményezése alapján -, hogy 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék, ha az elkövetők a szexuális erőszakot a velük függőségi viszonyban lévő, 12 évesnél fiatalabb gyermek sérelmére testi fenyegetéssel vagy védekezésre képtelen állapotát kihasználva, továbbá azonos alkalommal, egymás tevékenységéről tudva, közösen követik el.



A fideszes előterjesztők szerint a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények morális és erkölcsi értelemben is a legsúlyosabbak, ezek közül is kiemelten kell büntetni azokat a cselekményeket, amikor az a tettes, akinek gondoskodnia kellene a gyermekről. "Az ilyen elkövetőkkel szemben, akik visszaélnek egy gyermek bizalmával, kizárólag a legszigorúbb fellépésnek lehet helye" - írták.

Eddig a Btk. 12 év alatti gyermek sérelmére elkövetett szexuális cselekmény esetén - ha az elkövető a sértett hozzátartozója vagy a sértett a nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll - a szankcióban különbséget tett aszerint, hogy a cselekményt kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követték el. Az előbbi esetben a büntetés 5-től 15 évig, beleegyezés esetén 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés volt. A Kúria tavaly novemberi jogegységi határozata szerint azonban attól függetlenül, hogy kényszerítéssel vagy a sértett beleegyezésével követte el a cselekményt a vádlott, 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az Alkotmánybíróság (Ab) ugyanakkor idén júliusban - október 31-ei hatállyal - megsemmisítette ezt a kúriai jogegységi határozatot, mert álláspontja szerint az nem értelmezte, hanem módosította a Btk.-t. A Fidesz szerint a mostani módosítással a törvény szövege megfelel majd a jogegységi határozatban kifejtett jogalkalmazói szempontoknak.

MTI

Hozzászólások

SMS-ekkel is támadnak az online csalók

SMS-ekkel is támadnak az online csalók

Ne kattintson meggondolatlanul!

Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin!

Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin!

A kitörés napja kapcsán a rendőrség fokozott létszámmal biztosítja a közterületek rendjét.

Ajándékot akart, bilincset kapott

Ajándékot akart, bilincset kapott

Betörés karácsonyi hangulatban: az ünnepek közeledtével mindenki igyekszik tökéletes ajándékot adni szeretteinek. Egy fővárosi vállalkozó azonban kissé túllőtt a célon, ami a rendőrség figyelmét is felkeltette.

Bombariadók országszerte - frissítve

Bombariadók országszerte - frissítve

Iskolákat fenyegettek meg.

Bombariadók Budapesten

Bombariadók Budapesten

Iskolákat fenyegettek meg.

Kifürkészte az ököritófülpösi dílerfamíliát

Kifürkészte az ököritófülpösi dílerfamíliát

Példás rendőri együttműködés révén került rács mögé hét drogdíler Ököritófülpösön, illetve a szatmári nagyközség vonzáskörzetében.

Kreatív szlogeníró pályázatot hirdetünk

Kreatív szlogeníró pályázatot hirdetünk

Bár a február az év legrövidebb hónapja, mégis három, a prevenció szempontjából nagyon fontos nap is erre az időszakra esik.

Vidám csapat, nagy kihívásokkal

Vidám csapat, nagy kihívásokkal

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozócsapata nem csupán eredményeivel, hanem közvetlen, vidám hangulatával is kiemelkedik.

Majka új dala a Csurran, cseppen 3 nap alatt átlépi a 4 milliós nézettséget, mely siker már a holdról is látszik

Majka új dala a Csurran, cseppen 3 nap alatt átlépi a 4 milliós nézettséget, mely siker már a holdról is látszik

Majka legújabb dala, a "Csurran, cseppen" január 17-én debütált a YouTube-on, és azóta hatalmas népszerűségre tett szert. A megjelenést követő három nap alatt a videó közel 4 millió megtekintést ért el, ami kiemelkedő teljesítmény a hazai zenei piacon.

Telefonon zaklatták a sértettet

Telefonon zaklatták a sértettet

Egy 15 és egy 17 éves fiút hallgattak ki gyanúsítottként a veszprémi rendőrök.

http://ujhazak.com