Szijjártó: a határokon átívelő folyók szennyezőinek kell fizetniük

A hegyvidéki területek és az azokkal szomszédos térségek ökoszisztémája nagyban összekapcsolódik, ezért Magyarország támogatja azt az elvet, amelynek értelmében a határon átívelő folyók szennyezése esetén a szennyezőknek kellene fizetniük - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint hétfő este New Yorkban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a hegyvidékek fejlődésével foglalkozó értekezleten kijelentette, hogy ugyan hazánkban nincsenek nagyon magas hegyek, de az ország körül igen, ezért a kormány különösen fontosnak tartja a hegyvidéki és az azokkal szomszédos területek integrált kezelését.
    

Rámutatott, hogy a magyarországi folyók 95 százaléka más országban ered, ezért "hihetetlenül fontos lenne egy integrált nemzetközi terv vizeink kezelése és védelme érdekében". Aláhúzta, együttes erővel kell megőrizni a víz minőségét és mennyiségét, ráadásul
fenntartható vízgazdálkodás nélkül a hegyvidéki területek fenntartható fejlődése is elképzelhetetlen.
   

Mindenkinek tiszteletben kellene tartania azt az elvet, miszerint szennyezés esetén a szennyezőnek kell állnia a számlát, ehhez pedig nemzetközi koordinációra van szükség - mondta a Sajó szennyezésére utalva. "Ha ezt nem tudjuk érvényesíteni, akkor azoknak a közösségek kell megfizetniük a szennyezés árát, amelyek egyáltalán nem felelősek érte, ez pedig elfogadhatatlan" - szögezte le.
    

Szijjártó Péter fontosnak nevezte a hegyvidékek fejlődésével kapcsolatos kérdések napirenden tartását a nemzetközi politikában, ugyanis a szárazföld negyedét ilyen területek adják, itt a világnépesség mintegy 15 százaléka él, döntő többségben fejlődő országokban. Kiemelte, hogy a hegyvidéki ökoszisztémák fontos ellátási rendszerként szolgálnak az alacsonyabban fekvő területeken élő emberek milliárdjai számára is, valamint az ott termő növények fontos élelmiszerforrást jelentenek, aminek jelentőségét aligha lehet túlbecsülni a jelenlegi élelmezési válság közepette.
    

Kitért az éghajlatváltozással kapcsolatos kihívásokra, a természeti katasztrófákra is, amelyek szavai szerint mindenkire felelősséget rónak a világon. Ezzel összefüggésben pedig emlékeztetett rá, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsőként ratifikálta a párizsi klímamegállapodást. A miniszter végezetül hangsúlyozta, hogy hazánk aktív támogatója a 2030 Vízforrás Csoportnak (2030 Water Resources Group - WRG), hárommillió dollárral támogatta annak működését, továbbá felszólította az ENSZ-t, hogy kezelje kiemelt ügyként ezt a témát és hozzon létre különleges vízgazdálkodási jelentéstevői pozíciót.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com