Szijjártó: a kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek

A kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek egyetlen létező európai és nemzetközi jogszabály szerint sem - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.Szijjártó Péter a közzétett videóban azt mondta, hogy az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetet, és azt a döntést hozta nyilvánosságra, hogy két magyar - valószínűleg kormányzati - tisztségviselőt ki akar tiltani Ukrajnából arra hivatkozva, hogy beleavatkoztak az ukrán belpolitikai folyamatokba.

    
A miniszter azt mondta: nem tudja, mire gondoltak beleavatkozás alatt. Arra, hogy a magyar kormány ötven lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának a kárpátaljai kórházak fenntartásáért és a koronavírusos betegek ellátásáért, arra, hogy Magyarország az egyetlen, amely megengedi az ukrán állampolgároknak a tranzitállást Nyugat-Európa felé vagy arra, hogy magyar költségvetési forrásból finanszírozzák az egyik legszennyezettebb kárpátaljai folyó vízének tisztítását? - sorolta Szijjártó Péter.
    

Szerinte a döntés "szánalmas és nonszensz", amely azt üzeni, hogy Ukrajna lemondott az európai és euroatlanti integrációért tett eddigi erőfeszítéseiről, és arról, hogy Magyarország támogassa ebben, mivel az Európai Unióban és a NATO-ban minden tagállam egybehangzó támogatására van szükség ahhoz, hogy új országokkal szorosabbra fűzzék az együttműködést.
    

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország továbbra is készen áll a jó szomszédi viszonyra és a párbeszédre, de az elmúlt időszak azt mutatja, hogy ez a szándék egyoldalú. A miniszter a kárpátaljai magyarokat a kormány teljeskörű támogatásáról és együttműködési szándékáról biztosította, valamint ismét gratulált a KMKSZ "történelmi, átütő sikeréhez" az ukrajnai önkormányzati választásokon.


A Kárpátalján elért eredmények világossá teszik, hogy a magyarok véleménye megkerülhetetlen lesz a térség jövőjének tekintetében a következő időszakban is - mondta Szijjártó Péter. Az ukrán külügyminisztérium vasárnap este közleményében vádolta meg a magyar diplomáciát azzal, hogy közvetlenül beavatkozik az ukrán helyhatósági választásba, és emiatt "kemény reakciót" helyezett kilátásba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com