Szijjártó: a külpolitika mindenkori fókuszában kell lennie a határon túli magyarok támogatásának

A magyar külpolitika egyik mindenkori fókuszában kell lennie a határon túl élő magyar nemzeti közösségek támogatásának - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.A tárcavezető Kajrat Abdrahmanovot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főmegbízottját fogadta Budapesten, majd ezt követően hangsúlyozta, hogy a kormány a határon túli magyarokra erőforrásként tekint, kapocsként Magyarország és a szomszédos államok között - áll a tárca közleményében.
   

Kiemelte, hogy bár a nemzetközi jog több ponton rögzíti a nemzeti kisebbségek jogait, sajnos, ezek a garanciák nem mindig és nem mindenhol érvényesülnek. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy Horvátországgal és Szlovéniával igazán súlyos kisebbségügyi kérdések nem voltak, Szerbiával pedig "történelmi léptékben is a legjobb kapcsolatainkat ápoljuk jelenleg, ami az ott élő magyar nemzeti közösség életminőségén is látszik".
    

Rámutatott, hogy Szlovákiával és Romániával korábban voltak súlyos konfliktusok, azonban jelentős előre lépések történtek az utóbbi években, ugyanakkor Ukrajnában jelenleg is rendkívül komoly kihívásokkal néz szembe a magyar közösség. Elmondta, hogy a kormány ott is a megoldásra törekszik, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok érvényesülése nem kétoldalú kérdés, hanem nemzetközi jogi ügy.
    

A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország mindent megtett a jószomszédi viszony érdekében, száztíz lélegeztetőgépet küldött Ukrajnába, a kelet-ukrajnai konfliktusban érintett családok 2400 gyerekét üdültette, gazdaságfejlesztési programokat finanszírozott Kárpátalján. "Ezek után egyértelmű, legitim és jogos elvárásunk, hogy Ukrajna minden tekintetben biztosítsa a magyar nemzeti közösség jogainak érvényesülését" - fogalmazott.
    

Kajrat Abdrahmanov közölte, hogy az ügyben rendszeres párbeszédet folytat az ukrán hatóságokkal, és a kérdés a jövőben is napirenden marad. Hozzátette, hogy előrelépés jeleit látja, és mindkét felet arra buzdítja, hogy keressék a kölcsönösen elfogadható megoldásokat, amelyekkel a kárpátaljai magyarok helyzete és a két ország közötti kapcsolat javítható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com