Szijjártó: a magyar kormány felkészült a harcra a bevándorláspárti erőkkel szemben

A magyar kormány felkészült a harcra a bevándorláspárti erőkkel szemben, és a magyar emberek akaratának minden körülmények között érvényt fog szerezni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel.A tárcavezető arra reagált, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Luxembourg Times honlapján pénteken megjelent cikkben úgy nyilatkozott: "Orbán nélkül nem lenne menekültválság". A luxemburgi politikus változatlanul ragaszkodik a menekültkérdés kvótákon alapuló megoldásához, és Jean Asselborn szerint miközben Magyarország évek óta a külső határvédelemről beszél, most, hogy a Frontex keretében a határvédelem kiterjesztése a napirenden van, az első országok között utasítja el a javaslatot - írták a cikkben.

    
Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kifejtette: a luxemburgi külügyminiszter "elvakultan bevándorláspárti politikus, aki folyamatosan bevándorlókat, betelepítést és kvótákat akar ráerőltetni Magyarországra". Kiemelte: a magyar kormány harcol Jean Asselborn és "brüsszeli bevándorláspárti elvbarátai" ellen, és "soha nem fogjuk engedni, hogy Brüsszel bevándorlókkal árassza el hazánkat", ahogy azt sem, hogy "a határvédelem jogát elvegyék tőlünk".
    

A külügyminiszter hangsúlyozta: "tudjuk, hogy a "kapukulcsra" fáj a foguk, ezért támadnak, zsarolnak, fenyegetnek bennünket, de a magyar kormány nem hátrál ebben a harcban, ugyanis ha átadnánk a határvédelem jogát, akkor Brüsszel nem védelmet nyújtana, hanem szervezné a migrációt a mi határunknál is".
   

Szijjártó Péter úgy értékeli, a brüsszeli bevándorláspárti erők egyelőre többségben vannak, "de az idejük fogy, ezért most mindent megpróbálnak bevetni Magyarország ellen". Tudják, hogy "minket kell támadni, hiszen mi állítottuk meg a migrációt a szárazföldön" - magyarázta. Hozzátette: a magyar kormány felkészült erre a harcra, és a magyar emberek akaratának minden körülmények között érvényt fog szerezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com