Szijjártó: a politikai menekülteket Magyarország mindig befogadta

A politikai menekülteket Magyarország mindig befogadta, mindig menedéket adott nekik - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden az M1 aktuális csatornán.szijjártóSzijjártó Péter emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn levélben jelezte az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökének, hogy Magyarország kezdeményezi, ősszel Budapesten rendezzenek csúcsértekezletet a nyugat-balkáni migrációs útvonallal kapcsolatos problémákról. A hét második felében az Európai Tanács ülést tart Brüsszelben, és ott napirenden lesz a kérdés - tette hozzá.

Közölte: arra utasította a kormányfő, hogy a jövő héten az Európai Bizottság három tagjával, köztük Federica Mogherinivel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottjával vitassa meg a kérdést, és készítsék elő a budapesti konferenciát.

A külügyminiszter azt mondta: világos választóvonalat kell húzni a politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók közé.

"A politikai menekülteket Magyarország a történelménél és a tapasztalatainál fogva mindig is befogadta, számukra mindig is menedéket adott." Amikor a Nyugat-Balkánon még háború dúlt, Magyarország minden komolyabb nemzetközi segítség nélkül befogadta az onnan érkező menekülteket, akik a háború elől mentették az életüket, a családjaik életét - mondta Szijjártó Péter.

A gazdasági bevándorlók ugyanakkor más kategóriába tartoznak, esetükben azt a megoldást kell választani, amelyet Magyarország már régóta szorgalmaz, vagyis az unión kívül kell keresni a megoldást - jelentette ki. Kifejtette: azokkal az országokkal kell dűlőre jutni, ahonnan ezek a menekültek elindulnak, hiszen ezeket az államokat általában nagyon sok pénzzel támogatja az EU és más nemzetközi szervezetek fejlesztési programok keretében.

Véleménye szerint feltételül kellene szabni, hogy ezeket a forrásokat úgy kell felhasználni, hogy az országban érezhető életszínvonal-növekedés, gazdaságfejlesztés legyen, hogy azok a gazdasági okok, amelyek miatt a gazdasági bevándorlók elindulnak, megszűnjenek.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy "az embercsempészek legalább olyan jól ismerik az európai jogszabályokat, mint azok, akik ezeket az európai jogszabályokat meghozzák". Minden "trükkről és teendőről" kiképzik a bevándorlókat és a menekülteket, hogy mikor mit kell mondani, mikor kell eldobni a személyes iratokat, hol kell bejelentkezni; "egészen elképesztő iparág épült arra, hogy ezeket a szerencsétlen embereket átverjék" - magyarázta.

Úgy látja, ezeket a "bűnözőket" mielőbb el kellene fogni, az eszközeiket meg kellene semmisíteni, mert ha ezt "a nemzetközi bűnszervezetet" fel tudják számolni, akkor nagy lépést tennének a bevándorlás megállításáért. A TV2 Mokka című műsorában a tárcavezető kedden azt mondta: az európai néppárti külügyminiszterekkel tárgyalva hétfőn felvetette a tervezett határzár kérdését, és nem kapott kritikát a kérdésben, megértéssel fogadták az ügyet, mivel Magyarországnak kötelezettsége van a schengeni övezet külső határának védelmére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com