Szijjártó: a V4-nél nincs szorosabb és hatékonyabb együttműködés az EU-ban

Az Európai Unióban nincs szorosabb és hatékonyabb szövetség a közép-európai országok együttműködésénél, a V4-nél - értékelt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Országházban.A tárcavezető a visegrádi országok (V4) házelnökeinek találkozóján és parlamenti bizottságainak konferenciáján tartott beszédében hangsúlyozta: a V4-nek olyan hangja van, amit meghallanak egész Európában és azon kívül is, fontos tényezővé vált az európai politikai folyamatok alakításában.

    
Úgy látja, a V4-nek komoly szerep jut a keresztény értékek megvédésében. "Elképesztő támadások zajlanak" a keresztény hagyományok, kultúra és identitás ellen, sokan szeretnének megszabadulni ezektől - magyarázta. Hozzátette: "ezt nem engedhetjük, mert tudjuk, mit adott nekünk a kereszténység, mit jelent a ragaszkodás a hagyományainkhoz, örökségünkhöz".
   

Szijjártó Péter kifejtette: a V4 "branddé vált", és amikor a visegrádi miniszterelnökök találkoznak, arra az egész európai politikai elit és sajtó odafigyel. A gazdasági kérdéseket illetően közölte: ma a Németország és a V4-ek közötti kereskedelmi forgalom 55 százalékkal magasabb, mint a német-francia kereskedelmi forgalom. Áttevődik ide az európai gazdasági működés tengelye, a közép-európai országok "az európai gazdaság gerincoszlopát adó" modern német gyáripar gazdasági hátországaként jelennek meg - fogalmazott.
    

Emlékeztetett: komolyan kell venni azt a célt, amit a magyar V4-elnökség elején kitűztek, hogy legyen globális a visegrádi együttműködés. Ez egy 65 milliós piac, ahol a gazdasági növekedés az európai átlagnál magasabb - mutatott rá. Hozzáfűzte: a gazdaságpolitikákat a visegrádi kormányok a józan ész és a racionalitás talajára állítják, és az alacsony adókban hisznek.
    

A külügyminiszter megjegyezte: Közép-Európa az európai növekedés motorjává vált, az Európán kívüli befektetők egyre többször tekintik ezt a régiót az európai terjeszkedésük kiindulópontjának. Úgy látja, az európai jövőt illető legfontosabb kérdésekben számtalanszor bebizonyosodott, hogy igaza van a visegrádi együttműködésnek. A V4 évek óta hangoztatja, hogy a Nyugat-Balkánt integrálni kell, mert a bővítés nem teher, hanem jó válasz a kihívásokra.
    

Szijjártó Péter felidézte azt is, hogy az ENSZ migrációs csomagjának tervezete szerint alapvető emberi jog a migrációhoz való jog, a határsértés nem bűncselekmény, hanem adminisztratív lépés. Az az alapállítás, hogy a migráció jó és megállíthatatlan, ellentétes az itteni tapasztalatokkal, hiszen V4-es összefogással Magyarország megállította a migrációt a déli határán - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Vízcsapással a hőség ellen

Vízcsapással a hőség ellen

Bejárta a médiát egy rendőrségi kezdeményezés: a Készenléti Rendőrség (KR) vízágyúinak kezelői, a tűzoltókkal karöltve, a Hősök terén végezték hűsítő feladatukat a nyár eddigi legforróbb napjain Budapesten.

http://ujhazak.com