Szijjártó: az anyaország és a határon túli magyarság számíthat egymásra

A drávaszögi magyarság a választáson bebizonyította, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyarokra, ahogyan ők is számíthatnak a továbbiakban is az anyaország támogatására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a horvátországi Bellyén.A tárcavezető Jankovics Róberttel, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnökével tárgyalt, majd a közös sajtótájékoztatón aláhúzta, hogy az áprilisi országgyűlési választáson az embereknek a háború vagy a béke kérdésében kellett döntést hozniuk. Ezért szerinte fontos volt, hogy ezen "nemzeti sorskérdés" eldöntésében a nemzet minden tagja részt vegyen.
   

Ez a nemzeti, keresztény oldal számára természetes, a baloldal azonban elvitatja a határon túli magyarok szavazati jogát, és amennyiben győznek, azt minden bizonnyal el is vették volna - mondta. Rámutatott, hogy a kormányzó pártszövetség rekordszámú szavazatot kapott, aminek nyomán rekordszámú képviselője is lesz az új parlamentben. Emellett a határon túli magyarok által leadott szavazatok száma minden korábbinál magasabb volt, ahogy a horvátországi magyarok is rekordszámban vettek részt a választáson. Tájékoztatása szerint az eszéki főkonzulátuson 390 levélszavazatot adtak le, ami duplája a négy évvel ezelőttinek.
    

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány folytatni fogja a horvátországi magyar közösség oktatási, kulturális és egyházi intézményeinek finanszírozását, három új magyar óvoda és egy kulturális központ épül a térségben, illetve fenntartják a magyar iskolák diákjainak ösztöndíj-rendszerét. Sikeresnek nevezte emellett a drávaszögi gazdaságfejlesztési programot, amelyből szavai szerint az itt élő magyarok és Horvátország egyaránt profitál. Mint közölte, eddig 791 vállalkozást támogattak összesen négymilliárd forinttal, és ennek nyomán 6,7 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Jelenleg pedig folyamatban van újabb 84 kistermelő és mezőgazdasági vállalkozó 430 millió forintos támogatása, ami több mint 700 millió forintnyi beruházást indukál majd.
    

A miniszter kijelentette, hogy Magyarország és Horvátország kisebbségvédelmi együttműködése "példaként állítható az Európai Unión belül mindenki elé", ami lehetővé teszi, hogy "az időnként jelentkező nehéz kérdéseket is a kölcsönös tisztelet talaján állva, racionálisan meg tudjuk oldani". "Minél erősebb a szomszéd, annál jobban megy nekünk is" - szögezte le összegzésképpen.
    

Jankovics Róbert megköszönte azt a támogatást, amelyet Magyarország a koronavírus-járvány alatt és a földrengések után nyújtott.
Úgy vélekedett, hogy "soha ilyen egységes nem volt a magyar nemzet, mint most", s rámutatott, hogy a magyar kormány támogatási rendszere lehetővé tette, hogy a horvátországi magyarság erősebb és egységesebb legyen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com