Szijjártó: az ENSZ feloldja 1956-os dokumentumainak titkosítását

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) feloldja a Columbia Egyetemen és az ENSZ levéltárában lévő 1956-os dokumentumok titkosítását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztérium szombaton az MTI-nek.szijjártóAz első, az ENSZ 1956-os forradalommal kapcsolatos szerepvállalását kutató magyar történész, Nagy András május 16-án érkezik New Yorkba és kezdi meg az adatok tanulmányozását. A dokumentumok között vannak olyanok, amelyek tartalmáról semmit sem tudni, vélhetően vannak köztük a forradalomban részt vevő emberektől származó vallomások és leírások, amelyeket biztonsági okokból is titkosíthattak - ismertette.

Szijjártó Péter felidézte, hogy korábban nem volt a magyar diplomácia "homlokterében" ez az ügy, és nem is volt annyira közismert, hogy léteznek titkosított adatok az ENSZ-nél 1956-ról. Amikor átnézték a magyar vonatkozású ENSZ-ügyeket, akkor döntöttek arról, hogy tárgyalni kezdenek a titkosítás feloldásáról.

A témában a külügyminiszter többször is egyeztetett Jeffrey Feltman politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettessel, folyamatosan napirenden tartották az ügyet, és pénteken kapták az értesítést, hogy az ENSZ feloldja a titkosítást.
Szijjártó Péter hozzátette: mivel a politika-részleg kapacitásai végesek a magyar fél 50 ezer dollár segítséget nyújt a részleg működéséhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com