Szijjártó: az Európai Bíróság döntése nem kötelezi Magyarországot

Ellentétben azzal, amit a baloldali német igazságügyi miniszter állít, az Európai Bíróság döntése nem kötelezi Magyarországot semmire - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, az MTI-vel.A magyar miniszter Heiko Maas szavaira reagált ezzel, aki úgy fogalmazott, ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni Magyarországtól uniós pénzeket. Szijjártó Péter válaszában aláhúzta, a bíróság döntését tudomásul veszik, de továbbra is elutasítják az illegális bevándorlást, és nemet mondanak a kötelező betelepítési kvótára.

    
A Magyarországnak szerződések szerint járó uniós forrásokat összekötni az illegális bevándorlással sumák dolog - közölte a magyar tárcavezető, hozzátéve, különös tekintettel igaz ez arra, hogy a Magyarországra érkező forrásokból jelentős mértékben nyugati, például német cégek profitálnak. "És ne hallgassuk el azt a tényt sem, hogy képmutatás Magyarországot számon kérni, amikor az uniós tagállamok a kvóta szerinti vállalásaik mindössze 25 százalékát teljesítették" - tette hozzá Szijjártó Péter.
    

A miniszter megjegyezte továbbá, "megtisztelő, hogy a német választási kampányban Magyarországgal foglalkoznak, ugyanakkor felhívjuk a német igazságügyi miniszter figyelmét, hogy Magyarország a magyar emberek adóforintjaiból védi a schengeni határt, s vele együtt Németországot is". "Érdekes, hogy a szolidaritásnak ez a fajtája nem kelti fel egy német miniszter figyelmét" - zárta közleményét a miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com