Szijjártó: az Európai Unió és Magyarország érdeke is a szabadkereskedelem Japánnal

A világpolitikában és a világgazdaságban gyors és átfogó változások zajlanak, régi barátságok szakadnak meg, korábban kevésbé valószínűnek tartott érdekszövetségek jönnek létre. Ilyen turbulens időszakban az Európai Unió és Magyarország érdeke is szövetségeket kötni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió és Japán közötti gazdasági partnerségi megállapodásról tartott konferencián, Budapesten csütörtökön.A tárcavezető szerint a szabadkereskedelmi megállapodás azért is fontos, mert Japán amellett, hogy a világ harmadik legerősebb gazdasága, az új, innovatív világgazdasági korszak egyik zászlóshajója is.

Hozzátette: az egyezmény révén egy olyan kereskedelmi tömb jön létre, amely a világ GDP-jének negyedét adja.

    
A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unió előtt biztonsági, politikai és gazdasági kihívások állnak. Az Egyesült Királyság távozásával az unió történetében először fordul elő, hogy csökken a tagországok száma, a közösség gazdasági teljesítménye 14 százalékkal esik vissza - jegyezte meg. Az Európai Unió 2011 óta nem tudott olyan szabadkereskedelmi megállapodást kötni, amelyet teljes körűen alkalmaztak volna - idézte fel Szijjártó Péter és arra figyelmeztetett, hogy a kontinens lemarad vetélytársaihoz képest amennyiben nem gyorsítja fel a döntéshozatalt.
    

Magyar oldalról nézve a kétoldalú megállapodás segít abban, hogy az ország tovább növelje a tavaly már 2 milliárd eurót is meghaladó kereskedelmi forgalmát Japánnal - mondta Szijjártó Péter. Rámutatott: kis, nyitott gazdaságként, nagyfokú kreativitással és megújulási képességgel, Magyarország érdeke az, hogy a kereskedelem szabad és tisztességes, mindenki számára egyenlő feltételeket biztosító legyen.
    

A tárcavezető abban reménykedik, hogy az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína között kirobbant kereskedelmi háborút békés módon, megállapodásokkal minél hamarabb lezárják. Kifejtette: a magyar gazdaságban az export aránya a GDP-hez viszonyítva 90 százalék. Ezen belül a kivitel 79 százaléka az Európai Unióba megy, miközben az USA és Kína az ország második és harmadik legfontosabb kereskedelmi célországa.
    

Sato Kuni, Japán nagykövete elmondta, az európai emberek és vállalatok támogatása nélkül nem jöhetett volna létre a szabadkereskedelmi megállapodás országa és az Európai Unió között. A nagykövet szerint az egyezmény erősíti mind az unió, mind Japán gazdasági növekedését, továbbá a kereskedelemi kapcsolatok fejlesztése a társadalmi jólétre is pozitív hatással lesz majd.
    

Megjegyezte: idén van Japán és Magyarország között a diplomáciai kapcsolatok fölvételének a 150. évfordulója. Sato Kuni arra számít, hogy a kétoldalú kapcsolatok tovább fognak erősödni a jövőben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com