Szijjártó: az Európai Unióval szemben Marokkóra lehet számítani a migráció elleni küzdelemben

A felelőtlen politikát folytató Európai Unióval szemben Marokkóra továbbra is számíthat Magyarország az illegális bevándorlás elleni fellépésben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rabatban.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a marokkói kollégájával, Nászer Buritával közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Európa biztonsága ma ezer sebből vérzik, így hazánk különösen nagyra értékeli azon partnereket, akik további súlyosbítás helyett hozzá tudnak járulni a helyzet javításához.
    

Rámutatott, hogy a kontinensen és annak közvetlen szomszédságában is fegyveres konfliktus zajlik, és eközben folyamatosan nő a migrációs nyomás is, amely egyre nehezebben kezelhető az Európai Unió "teljesen felelőtlen" politikája miatt. Ennek kapcsán kitért arra is, hogy idén megdőlhet az illegális határátlépési kísérletek számának hétéves rekordja az EU külső határain, Magyarországon is 173 ezer ilyet regisztráltak az év eleje óta.
    

"Brüsszel migrációs politikája felelőtlen, s ezért Brüsszelre nem számíthatunk (.) Nagy szerencse, hogy számíthatunk viszont az olyan felelősségteljes biztonságpolitikát folytató észak-afrikai országokra, mint Marokkó" - mondta. "Marokkót az európai biztonság egyik védőbástyájának tartjuk (.) Köszönettel tartozunk Marokkónak a migráció féken tartása miatt, a régió stabilitása érdekében tett lépései miatt, s köszönettel tartozunk Marokkónak azért, hogy határozottan lép fel a terrorizmussal szemben" - tette hozzá.
    

"Az európai békének és biztonságnak alapvető előfeltétele az afrikai béke és biztonság" - vélekedett. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az Európába irányuló migráció kizárólag a kiváltó okok felszámolása révén állítható meg, ezért is lényeges a magyar-marokkói együttműködés az afrikai biztonság erősítése, a terrorellenes küzdelem és a gazdaságfejlesztés terén.
   

"A migrációt nem biztatni kell, mint ahogyan teszik Brüsszelben, hanem felelősségteljes politikával meg kell állítani, mint ahogyan mi, marokkóiak és magyarok ennek érdekében együttműködünk" - közölte. Illetve kiemelte azt is, hogy a kétoldalú együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul. "Ez azért jöhetett köztünk létre, mert két szuverén országról beszélünk, amely szuverén külpolitikát folytat, és a nemzeti érdekét helyezi első helyre, nem enged a nyomásgyakorlásnak, nem enged beavatkozási kísérleteknek, nem enged a nemzetközi liberális mainstream nyomásának" - sorolta.
    

A miniszter végül beszámolt a gazdasági sikerekről is, és üdvözölte, hogy Marokkó mára Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé vált Afrikában. Tájékoztatása szerint tavaly a kereskedelem értéke megközelítette a rekordnak számító 300 millió dollárt, és idén is 36 százalékos bővülést jegyeztek fel. Fontosnak nevezte azt is, hogy csúcsot döntött a magyarországi ösztöndíjra pályázó marokkói hallgatók száma is, hiszen az évi 165 helyre idén mintegy 1300-an jelentkeztek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com