Szijjártó: az oltásokat engedélyezni, a migrációt pedig megállítani kell

A nemzetközi szervezeteknek a jelenlegi "képmutató politikájuk" helyett azon kellene dolgozniuk, hogy a koronavírus elleni oltóanyagokat engedélyezzék, a migrációt pedig megállítsák - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívüli közgyűlésére és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) éves tanácsülésére érkezve kijelentette, hogy két hatalmas kihívás áll most a világ előtt: az erősödő koronavírus-járvány és a fokozódó migrációs hullámok.
    

"Épp itt az ideje annak, hogy a nemzetközi szervezetek végre feladják képmutató politikájukat, hiszen a helyzet jelenleg úgy áll, hogy nem akarják engedélyezni az oltóanyagokat teljes egészében, közben pedig támogatják a migrációt" - fogalmazott.
Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy nem lenne szabad politikai kérdést csinálni abból, hogy melyik vakcinát hagyják jóvá, és melyiket nem.
    

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy az oltóanyagok engedélyezésének megtagadása, illetve a migrációs folyamatok támogatása egyaránt a járvány további gyors terjedését eredményezi. A vírus ellen kizárólag az oltások védenek, s minél több vakcina elérhető, annál több ember lesz védett, és annál kevésbé tud terjedni a fertőzés. A migrációs hullámokkal pedig sokan kelnek útra "teljesen kontrollálatlanul, ellenőrizetlenül, egészségügyi ellátás nélkül", ami ugyancsak erősíti a járványt - húzta alá. "Az oltásokat engedélyezni, a migrációt pedig megállítani kell" - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com