Szijjártó: az uniót a képmutató és hazug brüsszeli bürokratáktól kell megvédeni

Az Európai Uniót az olyan képmutató és hazug brüsszeli bürokratáktól kell megvédeni, mint az Európai Bizottság (EB) alelnöke - reagált a külgazdasági és külügyminiszter Frans Timmermans kijelentésére csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A brüsszeli testület első alelnöke egy csütörtökön megjelent német lapinterjúban azt mondta: az Európai Bizottságnak nagyobb támogatásra van szüksége az uniós tagállamok részéről az európai alapértékek védelméhez Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. Szijjártó Péter bicskanyitogatónak nevezte, hogy miközben az Európai Unióban újabb terrortámadást követtek el, a bevándorlási válságra pedig még mindig nincs válasza a közösségnek, amelynek versenyképessége "napról napra veszik el", az Európai Bizottság alelnökének mondanivalója mindössze a "Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni lázítás".


A miniszter hangsúlyozta: az Európai Unió elképesztő válsághelyzetekbe lavírozta magát, hiszen soha ilyen súlyos terrorfenyegetettséggel nem kellett még szembenéznie, mint most.

Hozzátette: a világ ötödik legjelentősebb gazdasága úgy döntött, hogy elhagyja az Európai Uniót, a bevándorlási válsággal szemben pedig képtelen a közösség közös válaszokat találni, és képtelen arra, hogy megvédje saját magát.


Brüsszel kizárólag arra volt alkalmas az elmúlt években, hogy ezeket a problémákat súlyosbítsa - mondta. Szerinte az Európai Bizottság kudarcot vallott a válságkezelés során, és úgy vélte: a testület alelnökének ilyenkor a "Magyarország és Lengyelország elleni lázítás" helyett inkább arról kellene beszélnie, hogy nem sikerült válaszokat adnia az Európai Bizottságnak az általa felsorolt súlyos kérdésekre.


Szijjártó Péter azt mondta, világos, hogy Frans Timmermanst frusztrálja, hogy az Európai Bizottsággal ellentétben Magyarország sikeres választ adott a bevándorlási válságra. Hozzátette, ezért is támadja az alelnök folyamatosan Magyarországot. "Akárki akárhogyan is támad minket, akárki akárhogyan lázít is miellenünk, legyen az akár az Európai Bizottság alelnöke is, Magyarország kormánya senkinek nem fogja megengedni a jövőben sem, hogy illegálisan Magyarország területére lépjen" - szögezte le a miniszter. Hozzáfűzte: Magyarországra azonosítatlanul, átvizsgálás nélkül nem jöhet be senki, ezt el kell fogadnia az Európai Bizottságnak és annak alelnökének is.


Arról is beszélt, a brüsszeli intézmények az elmúlt időszakban azt a politikát favorizálták, hogy százezerszámra jöjjenek be Európába az emberek mindenféle azonosítás vagy átvizsgálás nélkül. Közölte, ennek a politikának a következményeit láthattuk az elmúlt időszakban, de Magyarország ebből nem kér. Számunkra továbbra is a magyar emberek biztonságának garantálása az első számú feladat, mindegy, mit mondanak a brüsszeli bürokraták vagy az EB alelnöke - tette hozzá.


Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján megismételte a kormány szerdai nyilatkozatát, és részvétét fejezte ki a londoni terrortámadásban meghaltak családtagjainak, a sérülteknek pedig gyors felépülést kívánt. Hozzátette: az érintett hatóságoknak azt kívánja, hogy a lehető leggyorsabban derítsék fel a hátterét ennek a terrorcselekménynek. Megjegyezte: az Iszlám Állam már vállalta a felelősséget a történtekért.


A brit parlamentnél szerdán elkövetett merényletben a támadóval együtt négy ember vesztette életét, míg további 40-en megsebesültek. Arra a kérdésre, hogy Ausztriában felmerült az országban dolgozó külföldiek családi támogatásának csökkentése, Szijjártó Péter azt mondta: elemezni fogják a javaslatot, de semmilyen olyan szabályozást nem fogadnak el, amely diszkriminálná azokat a magyarokat, akik az Európai Unió területén belül vállalnak munkát.


"Mi nem vagyunk másodosztályú európai polgárok, hogy minket diszkriminálni lehessen" - fogalmazott.  


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com