Szijjártó: elengedhetetlenek a beutazási korlátozások

A magyar emberek, családok és a gazdaság biztonságához elengedhetetlen a koronavírus-járvány miatt a határokon életbe léptetett korlátozó intézkedések rendszere - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közvetített nyilatkozatában.A tárcavezető kifejtette: az elmúlt hónapokban a nemzetközi hírekben a legtöbbször talán a járvány második hullámának lehetőségéről volt szó, és mára kijelenthető, hogy ez ténnyé vált, az európai és a globális adatok alapján is az látható, hogy a fertőzöttek száma exponenciálisan emelkedik.

   
Hangsúlyozta: annak érdekében, hogy megvédjék azokat az eredményeket, erőfeszítéseket, amelyeket a magyar emberek közösen értek el és tettek tavasz óta, muszáj volt meghozni azt az intézkedést, amellyel korlátozták a beutazást Magyarországra. Ha ezt nem tették volna meg, az jelentősen növelné a fertőzés behurcolásának veszélyét az országba, és aztán a határokon belül kellene olyan szigorításokat életbe léptetni, amelyek nehézségeket okoznának a magyar embereknek, családoknak és gazdaságnak - mutatott rá.
   

Szijjártó Péter közölte: ezt akarták elkerülni, ezért van most ez az egyhónapos szabályozás szeptember végéig, aztán meglátják, milyen további intézkedéseket kell hozni, a lazítás vagy a szigorítás irányába kell-e menni. Úgy vélte, ha a magyar gazdaságot még egyszer le kellene állítani és az iskolákat még egyszer be kellene zárni, az drámai következményekkel járna gazdasági, illetve társadalmi szempontból, és sokkal jobb lenne, ha a kialakuló új világrend nyertesei közé tartoznánk, és nem a vesztesek közé.
    

Megerősítette: a gazdaság működőképességét fenn kell tartani, sőt arra kell törekedni, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon és minél több beruházást meg tudjon szerezni. Továbbra is lehetőség van az ingázásra, és a cégcsoporton belüli hivatalos külföldi utazás továbbra is korlátozásmentes - közölte.
    

Megjegyezte: azok a magyar állampolgárok, akik az elmúlt hónapokban már átestek a megbetegedésen, karantén-kötelezettség nélkül jöhetnek be az országba. A külügyminiszter kitért rá: egy magyar futballcsapathoz vendégként érkező külföldi csapat játékosainak, a delegáció tagjainak egy negatív tesztet kell felmutatni a belépést megelőző három napból, ez az UEFA protokollja alapján készült szabályozás.


A külföldi szereplésről hazatérő magyar csapatok esetében két negatív tesztre van szükség, hiszen ők itt maradnak, míg a külföldi sportolók a mérkőzést követően szinte azonnal elhagyják az országot - tette hozzá. A tárcavezető arról is beszélt, hogy folyamatos a konzultáció a szomszédos országokkal, a külügyminiszterekkel, a határmenti választókerületek képviselőivel, és ha látják, milyen változtatásokra van szükség vagy lehetőség, akkor azokat azonnal meglépik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

http://ujhazak.com