Szijjártó: elfogadhatatlan a magyar közösség jogainak folyamatos csorbítása Ukrajnában

Elfogadhatatlan, hogy a kijevi kormány a kelet-ukrajnai kihívásokat mintegy okként használja fel a nemzeti közösségek, így a kárpátaljai magyarság jogainak folyamatos csorbítására - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO külügyminiszterek rendkívüli értekezletén pénteken.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a virtuális ülésen hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt egy erős, biztonságos és demokratikus Ukrajnában, s kiáll a szomszédos ország területi integritása és szuverenitása mellett. Ugyanakkor a kormány elfogadhatatlannak tartja a magyar közösség jogainak folyamatos csorbítását, s ekképpen azt a törvénytervezetet is, amely gyakorlatilag kizárná a kettős állampolgárokat a közhivatal viseléséből.
   

"Ha ezt elfogadják, az jelentősen korlátozni fogja a magyar kormány mozgásterét Ukrajna támogatásának vonatkozásában" - húzta alá. Majd hozzátette, hogy erre előre felhívta a NATO-tagállamok figyelmét, arra kérve őket, hogy segítsenek véget vetni a jogsértéseknek. Szijjártó Péter ezt követően kijelentette, hogy el kell kerülni a hidegháborús hangulat szítását, ez az időszak ugyanis rémálom volt Közép-Európa számára, ezért elejét kell venni a visszatérésének.
   

Ezzel kapcsolatban pedig üdvözölte, hogy az amerikai és az orosz elnök nemrég újra egyeztetett egymással, ugyanis szerinte az a történelmi tapasztalat, hogy sokkal jobb a közép-európai biztonság szempontjából, ha az Egyesült Államok és Oroszország közvetlenül, a legmagasabb szinten tud tárgyalni. Végezetül arról számolt be, hogy az ismételten összehívott NATO-Oroszország Tanács ülésén Magyarországot a nagykövet helyett külügyi államtitkár fogja képviselni, ezzel is világossá kívánják tenni a találkozó jelentőségét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com