Szijjártó: esély van három magyar állampolgárságú túsz szabadon engedésére

Az öt közül három magyar állampolgárságú túsz is abba a kategóriába esik, akiket szabadon engedhet a Hamász az ideiglenes gázai tűzszüneti megállapodás keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Zürichben.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy öt, magyar állampolgársággal is rendelkező személyt tart fogva a terrorszervezet, akik kiszabadításáért az elmúlt időszakban mindent megtett a kormány. Folyamatos a kapcsolattartás az illetékes izraeli munkacsoporttal, illetve a közvetítőként fontos szerepet játszó katari vezetéssel is - tájékoztatott.
    

Ennek kapcsán közölte, hogy a nap folyamán is egyeztetett katari kollégájával, akinek háláját fejezte ki a következő napokban egyes túszok szabadon engedését lehetővé tevő fegyvernyugvás tető alá hozásában vállalt fellépése miatt. Aláhúzta: arra kérte a külügyi államminisztert, hogy továbbra is tegyenek meg mindent a magyar túszok mielőbbi kiszabadítása érdekében, és erről az illetékes biztosította is őt.
    

Szijjártó Péter üdvözölte az ideiglenes tűzszüneti megállapodást, amelyet szavai szerint remélhetőleg további olyan egyezmények követnek majd, amelynek nyomán az elhurcoltak mindegyike hazatérhet. "A hírek világossá tették, hogy a túszok melyik csoportja számíthat a szabadulásra. Ebben a tekintetben három olyan, magyar állampolgársággal rendelkező túsz van, akik a nyilvánosságra hozott kategóriákba beleférnek. Őszintén reméljük, hogy lehetőleg mind a három az elbocsátottak között lesz" - mondta.
    

"Erre nézve egyelőre még semmilyen információval, semmilyen garanciával nem rendelkezünk" - tette hozzá. A miniszter végül rámutatott, hogy az izraeli hatóságok sem a magyar kormánnyal, sem pedig a túszok családtagjaival nem közöltek még információkat. "Mindaddig, amíg nincsen mind az öt, magyar állampolgárságú túsz biztonságban, addig Magyarország követeli a Hamásztól a túszok szabadon bocsátását, a nemzetközi közösségtől pedig azt, hogy álljon ki a Hamásszal szemben, és tegye világossá, hogy minden túszt szabadon kell engedni" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com