Szijjártó: ez a stratégiai összekapcsolódások időszaka Magyarország és Szerbia között

Magyarország és Szerbia együttműködésében a mai a stratégiai összekapcsolódások időszaka mind az energetika, mind a közlekedés terén - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.A tárcavezető arról számolt be, hogy Európa súlyos válságokkal néz szembe napjainkban, és ezek közül is kiemelkedik az energiaellátás krízise, így azok érezhetik magukat biztonságban, akik a lehető legtöbb ponton össze tudnak kapcsolódni szomszédaikkal a szükséges energiahordozók biztosítása érdekében.
    

Kiemelte, hogy a felek "jól állnak" a térségben egyedi közös földgázkereskedelmi vállalat elindításával, amelyet már be is jegyeztek. "Ez energiaellátásunk biztonsága szempontjából fontos előrelépés, hiszen gyakorlatilag a szerb-magyar gázbeszerzéseket, a szerb-magyar földgázkereskedelmet össze tudjuk hangolni, és a két ország piaca már sokkal érdekesebb a nemzetközi szereplők számára is, a két ország piaca nagyobb, mint a kettő külön-külön" - jelentette ki.
    

"Így ez nagyon fontos energiastratégiai biztonságot ad számunkra" - tette hozzá. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy zajlik az előkészítése a két állam közötti kőolajvezeték megépítésének, ami szavai szerint ugyancsak jelentősen erősíteni fogja az ellátásbiztonságot. "Ezt mi, magyarok a saját bőrünkön érezhetjük, hiszen Ukrajna és Horvátország is sokszorosára növelte a tranzitdíjakat" - fogalmazott.
    

"Éppen ezért egy új kőolajvezeték megépítése, amelynek a kapacitása az előzetes egyeztetések szerint 5-5,5 millió tonna között lesz évente, növeli a versenyhelyzetet a térségben, ezáltal az ilyen ellenséges áremelések megakadályozásában is majd fontos szerepet játszik" - hangsúlyozta. Illetve azt közölte, hogy zajlik a két ország villamosenergia-hálózatát összekötő vezeték kapacitásának megduplázása, és a munkálatok 2028-ra elkészülnek. "Jelenleg a határmetszési pont kijelölése zajlik. A piaci teszteket sikeresen lebonyolították a rendszerüzemeltetők, így nincs akadálya a valós építkezési munkálatok megkezdésének" - mondta.
    

"Azért nagyon fontos a 2028-as céldátum, mert a 2030-as évek elejétől Magyarország villamosenergia-termelési kapacitása jelentős mértékben nőni fog az új paksi blokkok működésbe állításával" - tudatta. A miniszter végezetül arról is beszámolt, hogy a stratégiai összekapcsolódások a közlekedést is érintik. Jó hírnek nevezte ezzel kapcsolatban, hogy október 24-től megindulhat a személyszállítás a Szegedet Szabadkával összekötő vasútvonalon, a magyar oldalon kettő, a szerb oldalon öt megállóval.


Az itt közlekedő személyvonatoknak körülbelül 1 óra 15 perces menetidővel kell számolni, de ez majd jelentősen csökkenhet, ha végre nem kell megállni határellenőrzésre - tájékoztatott. Majd hozzáfűzte: abban már sikerült megállapodni, hogy egy helyszínen fog zajlani a határellenőrzés, Magyarországon, ahol a két állam határőrei együtt fognak dolgozni a várakozás lerövidítése érdekében. "Tehát ez egy versenyképes, jó közlekedési lehetőség lesz a határ mentén élőknek" - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com