Szijjártó: fegyverszállítások helyett a közvetítésre kellene fókuszálni az ukrajnai háború ügyében

A nemzetközi közösségnek fegyverszállítások helyett a közvetítésre, a párbeszédre kellene fókuszálnia az ukrajnai háború ügyében, a megoldás ugyanis a tárgyalóasztalnál van, és nem a csatatéren - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ENSZ-közgyűlés keretében összeül a Mediáció Barátai Csoport, amelynek tagjai közvetítést szorgalmaznak a fegyveres konfliktusok rendezése érdekében. Kiemelte, hogy ennek egyik társelnöke épp az ukrajnai háborúban eddig egyedüli sikeres közvetítőként fellépő Törökország, amely részt vett tavaly a fekete-tengeri gabonamegállapodás tető alá hozásában.
    

Majd leszögezte, hogy a magyar álláspont világos, hazánk továbbra is a minél előbbi béke pártján van. "És ezzel nagyon sokan rokonszenveznek a világban, alapvetően persze Európán kívül" - mondta, arra is kitérve, hogy a háborúknak mindig a tárgyalóasztalnál van a megoldásuk, a harctéren csak halott emberek és pusztítás van.
    

Szijjártó Péter kijelentette, hogy el kell utasítani azt az európai és amerikai álláspontot, amely úgy szól, hogy a békekötés feltételei most még nem adottak Ukrajnában, hanem majd a csatatéri fejlemények nyomán a jövőben kedvezőbbek lesznek. "Ez nem igaz, ez nincsen így, a békekötés feltételei tegnap sokkal jobbak voltak, mint ma, de még ma is jobbak, mint holnap, és holnapután egészen biztosan rosszabbak lesznek, mint holnap" - közölte.
    

"A helyzet ugyanis az, hogy minden egyes nappal, ami háborúval telik, újabb és újabb emberek halnak meg, újabb és újabb pusztításra kerül sor. Tehát minél előbb sikerül véget vetni a háborúnak, annál több emberéletet tudunk megmenteni" - tette hozzá. A miniszter úgy vélekedett, hogy erkölcsileg az az egyetlen tartható megközelítés, amely az emberek életének megmentésére összpontosít.
    

"Ezért azt szorgalmazzuk, hogy az Ukrajnában zajló háború kapcsán is végre a fegyverszállítások helyett a közvetítésre, a párbeszédre, a béketárgyalásokra kerüljön sor. Arra kérjük a nagy és erős országokat, hogy ne fegyvereket, hanem a béke reményét hozzák el a szomszédságunkba" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com