Szijjártó: fel kell lépni a magyarellenes kirohanások ellen Romániában

Megerősödtek a magyarellenes hangok és kirohanások a román politikai elitben, ami elfogadhatatlan, és fel kell lépni ellene - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.A miniszter Böröcz László fideszes képviselő magyar-román kapcsolatokról szóló napirend előtti felszólalására reagálva hangsúlyozta: Magyarország mindig is a kölcsönös tiszteleten alapuló, hatékony és pragmatikus együttműködésre törekszik Romániával, és ez így lesz ez a jövőben is, hiszen annál jobb egy adott magyar közösségnek, minél jobb a kapcsolat az anyaország és az adott közösség lakóhelyéül szolgáló ország között.  

    
Felidézte: Románia vonatkozásában volt egy időszak, amikor kifejezetten pozitív folyamatokról lehetett beszámolni, hiszen például a Római Katolikus Líceum újraindulása nem lett volna lehetséges, ha nincs pragmatikus és kölcsönös tiszteletre alapozó párbeszéd a román féllel. A miniszter szerint azonban az átmeneti pozitív folyamatok és eredmények után most "megerősödtek a magyarellenes hangok és magyarellenes kirohanások a román politikai elitben".
    

"Ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan, ezzel szemben fel kell lépni, a magyar külpolitika nem maradhat csöndben, és amikor nemzetközi fórumokon Romániával kapcsolatos kérdések kerülnek elő, a magyar álláspont nem lehet független a magyarellenes kirohanásoktól és provokációktól" - jelentette ki. Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte az úzvölgyi temetetőben történt kegyeletsértést és azt, hogy temetőben tapasztalt brutalitást követően nem azok kaptak büntetést, akik agresszíven léptek fel, hanem azok a magyar tisztségviselők, akik a békés megemlékezést szervezték.
    

Közölte: a jelenlegi szakértői vélemény szerint legalább húsz magyar katona holtteste fölé emeltek a románok betonkereszteket, így ezt a kegyeletsértő állapotot meg kell szüntetni. Magyarország azt várja el a román hatóságoktól, hogy a felelősöket büntessék meg, a békés megemlékezők "vegzálását", pedig hagyják abba, "főleg nemzeti alapon" - tette hozzá.
    

A miniszter ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte az új román közigazgatási törvényt, amely szerinte tíz évvel veti vissza Romániát a kisebbségi jogok tekintetében, valamint ellentétes a kétoldalú kötelezettségekkel és a megszerzett kisebbségi jogok tiszteletben tartására vonatkozó európai sztenderdekkel. Szijjártó Péter azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a marosvásárhelyi orvosi és a gyógyszerészeti egyetemen még mindig nem alakulhatott meg a magyar kar, amelynek létrehozásáról törvény született Romániában.  
    

A magyar kormány támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törekvéseit arra vonatkozóan, hogy a magyarok megszerzett jogait tartsák tiszteletben Romániában - hangsúlyozta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com