Szijjártó: feladjuk a béke reményét azzal, ha a Nyugat és Oroszország nem beszél egymással

Ha a Nyugat és Oroszország nem beszél egymással, hagyják elhalni a kommunikációs csatornákat, azzal feladják a békének még a reményét is a jelenlegi szörnyű helyzetben - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Oroszországi Energiahét alkalmával rendezett panelbeszélgetésen kijelentette, ma rendkívülinek számít, hogy egy európai uniós és NATO-tagállam külügyminisztereként részt vesz a mostani rendezvényen, azonban Magyarország még nem adta fel a reményt, és imádkozik azért, hogy minél előbb béke legyen a szomszédságában.
   

"Borzalmas a helyzet, emberek halnak meg és szenvednek, az árak az egekben, az infláció rekordszintet ért el, az első általános globális energiaellátási válsággal nézünk szembe" - hangsúlyozta. "Mind tudjuk, hogy a megoldás erre a szörnyű helyzetre egyetlen szóval leírható, ez pedig a béke" - közölte, hozzáfűzve, hogy hazánk kezdettől fogva elítéli a háborút, s tűzszünetet és béketárgyalásokat sürget.
    

Szijjártó Péter a globális energetikai trendek jelenével és jövőjével foglalkozó beszélgetésen kiemelte, hogy Budapest nem politikai vagy ideológiai, hanem szigorúan fizikai kérdésként tekint az energetikai együttműködésre, ugyanis politikailag vagy ideológiailag nem lehet fűteni és főzni. "Ezért teljességgel érdekeltek vagyunk az energetikai együttműködés fenntartásában Oroszország és Magyarország között. Világossá tettük, hogy nem fogunk támogatni semmiféle olyan szankciót, amely veszélyeztetné hazánk biztonságos energiaellátását" - szögezte le.
    

Rendkívül fontosnak nevezte a Török Áramlat működését, s úgy vélekedett, hogy el kell kerülni az északi gázvezetékek elleni szabotázsakciókhoz hasonló incidenseket. Aláhúzta: a kormány kizárólag a nemzeti érdekeket követve alakítja ki az álláspontját, annak nincs sem ukrán, sem orosz aspektusa. A miniszter kérdésre válaszolva kitért a zöld átállás ügyére is, és kijelentette, hogy erre gyakorlati, nem pedig politikai ügyként kell tekinteni, mindazonáltal a kormány a környezetvédelmet fontos feladatnak tartja a bolygó megőrzése érdekében.
    

Elmondta, bizonyos mozgalmak megpróbálták kisajátítani a kérdést, amely "szexi, trendi politikai termékké" vált, azonban szavai szerint minél inkább átpolitizálják ezt, annál hiteltelenebbé válik. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági teljesítmény és a versenyképesség erősítésének kéz a kézben kell járnia a környezetvédelemmel, ügyelni kell ezen egyensúly megőrzésére.
    

Hozzátette: "soha nem volt kérdés számunkra, hogy a nukleáris energia tiszta, biztonságos, olcsó és fenntartható módja az energiatermelésnek". A miniszter az ukrajnai háborúra válaszul életbe léptetett szankciókat is érintette, kiemelve, hogy azok rendkívül fájdalmasak Magyarország és Európa számára, talán fájdalmasabbak is, mint Oroszország számára, ezért a béketeremtés jelenti az egyetlen megoldást.
    

Példaként említette, hogy tavaly Magyarország hétmilliárd eurót fordított energiaköltségekre, míg ez idén 19 milliárd euró, jövőre pedig akár 29 milliárd euró is lehet. Szijjártó Péter találkozik többek között Gyenyisz Manturov és Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettesekkel, illetve Kirill Komarovval, a Roszatom első vezérigazgató-helyettesével is Moszkvában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com