Szijjártó: fontos együttműködési szerződéseket írunk alá Putyin budapesti látogatásakor

Fontos megállapodásokat fogunk aláírni a gazdaság, a szociális biztonság és a sport területén folytatandó együttműködésről Vlagyimir Putyin orosz elnök október 30-i budapesti látogatásakor - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán Moszkvában.Szijjártó Péter - akinek tárgyalópartnerei között szerepelt Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója, Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi, Alekszandr Novak energiaügyi és Pavel Kolobkov sportminiszter - elmondta: sikerült olyan közös projekteket azonosítani, amelyet harmadik piacon orosz és magyar vállalatok közösen tudnak megvalósítani.

    
Ezek közül a legjelentősebbként az egyiptomi közös tendergyőzelmet emelte ki, amelynek keretében egy magyar és egy orosz vállalat közösen szállíthat 1300 vasúti kocsit több mint 1 milliárd dollár értékben az arab ország vasúttársaságának. Szijjártó felhívta a figyelmet arra, hogy ez a magyar járműgyártás történetének egyik legnagyobb nemzetközi megrendelését jelenti.
    

Rámutatott, hogy a két ország komoly előrelépést tudott elérni a gazdasági együttműködésben a szankciók által nem érintett területeken.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szijjártó Péter szerint az Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések 8 milliárd dollárnyi exportlehetőséget vettek el a magyar gazdaságtól. Fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány ennek ellensúlyozására támogatta magyar élelmiszer-, gyógyszer - és egészségipari vállalatok beruházások révén történő piacra jutását Oroszországban.
    

A miniszter közölte: megállapodott a Gazprom gázipari óriásvállalat vezérigazgatójával, hogy az orosz vállalat áprilistól elkezdi szállítani Magyarországra a jövő téli fogyasztás kielégítéséhez szükséges földgázt. "Jelenleg tárgyalunk a mennyiség három milliárd köbméterre történő emeléséről" - hangoztatta. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a történelem folyamán először vannak tele a magyar gáztározók, amelyek kis híján 6,5 milliárd köbméternyi gázt tárolnak. Ez fedezi a szükségleteket a jövő téli időszakig - mondta.
    

Szijjártó Péter mérföldkőnek nevezte a Roszatommal folytatandó együttműködést a paksi építkezés tekintetében; nemrégiben elfogadták az atomerőmű alapvető terveit. A miniszter elmondta, hogy az előkészítés következő fázisához szükséges kapacitásokat a Roszatom már Magyarországra telepítette, így az építkezés előkészítése ütemesen halad.
    

"Magyarország így el tudja érni azt a tervét, hogy hosszú távon növelje a nukleáris energia arányát a hazai energiaellátásban. A nukleáris energia tiszta, olcsó és biztonságos forrás, amely hozzájárul a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez és ahhoz is, hogy csökkenjen a károsanyag-kibocsátás Magyarországon" - mondta Szijjártó.
    

Beszámolt róla, hogy a magyar-orosz csúcson fontos szerepet kap a közel-keleti keresztény közösség védelme és az azért való jövőbeni közös fellépés lehetősége. Az orosz elnöki látogatás idejére meghívást kapnak majd a legnagyobb közel-keleti keresztény egyházak vezetői is Budapestre, akik első kézből adhatnak majd tájékoztatást a két vezetőnek helyzetükről.
   

"Magyarországnak az az érdeke, hogy Oroszországgal is fair, tisztességes kapcsolatot tartson fenn. Látszik, hogy a legbefolyásosabb országok vezetői sorra találkoznak a magyar miniszterelnökkel, meghívják őt, vagy Budapestre látogatnak" - hangoztatta Szijjártó Péter. "Ez visszaigazolása azoknak a sikereknek, amelyeket elértünk. Orbán Viktor olyan közép-európai vezetővé vált a világban, akit érdemes meghallgatni, akire érdemes odafigyelni, akivel érdemes találkozni a legnagyobb országok vezetőinek is. Ennek a történetnek a következő fejezte íródik majd október 30-án Budapesten" - tette hozzá.
    

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány minden külpolitikai döntését továbbra is a nemzeti érdek alapján fogja meghozni. "Ez azt diktálja, hogy minden, a közelünkben lévő világpolitikai és világgazdasági folyamatokra hatással bíró országgal megtaláljuk a közös hangot, a kölcsönös tiszteleten alapuló hatékony együttműködést tudjunk kialakítani" - mondta a tárcavezető.
    

Szijjártó Péter a másik társelnök, Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter társaságában részt vett a kormányközi bizottság tanácskozásán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com