Szijjártó: fontos megállapodások jöttek létre Magyarország és a Seychelle Köztársaság között

Több területen is fontos megállapodások jöttek létre Magyarország és a Seychelle Köztársaság között, amelyek hozzájárulnak majd az indiai-óceáni szigetállam biztonságához és stabilitásához - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Victoriában, Sylvestre Radegonde külügy- és turisztikai miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.A közlemény szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy ő az első magyar külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tesz az Afrika partjaitól keletre fekvő országban, ami jelzi az együttműködés fejlesztésének fontosságát.
    

Kiemelte: a Seychelle Köztársaság fontos szerepet tölt be a tengeri biztonság és a kelet-afrikai stabilitás területén, amivel "gyakorlatilag Európát is védi". Mint mondta, a kalózkodás és a drogcsempészet elleni fellépés jelentősen hozzájárul a térség biztonságához, márpedig "minél nagyobb a biztonság, annál kevesebben fognak úgy dönteni, hogy útnak indulnak Európa felé".
    

Magyarország ezért támogatja, hogy az Európai Unió megerősítse az Atalanta elnevezésű kalózellenes tengeri műveletét, illetve további anyagi támogatást nyújtson a Seychelle-szigetek terheinek enyhítése érdekében, például az igazságügyi rendszer területén - hangsúlyozta Szijjártó Péter. A felek megállapodtak arról, hogy egy magyar cég kiberbiztonsági központot hoz létre az országban az Eximbank 17 millió dolláros hitelkeretének segítségével. Megegyezés született a Seychelle Köztársaság egészségügyi kapacitásbővítésének támogatásáról is, azáltal, hogy a már meglévő, évi tíz helyet biztosító felsőoktatási ösztöndíj-programon felül orvosokat fognak képezni a budapesti Semmelweis Egyetemen.


Emellett Magyarország drogprevenciós szakemberek, egészségügyi dolgozók, orvosok és pszichológusok képzésével fogja segíteni a Seychelle - szigetek kábítószerellenes küzdelmét, már idén decembertől kezdve - tájékoztatott a miniszter. Rámutatott ennek kapcsán, hogy az illegális drogcsempészet egyre súlyosabb globális kihívást jelent, ráadásul az utóbbi időben megváltoztak a csempészútvonalak a legfrissebb afganisztáni fejlemények miatt.
    

Elmondta, hogy a Seychelle Köztársaság biztonságosnak számít, miután lakossága 80 százalékát már beoltották a koronavírus ellen, így megállapodást kötöttek az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről is. Ennek megfelelően a magyar állampolgárok szabadon utazhatnak majd a turistaparadicsomnak számító országba, függetlenül attól, hogy milyen vakcinát kaptak.
    

Sylvestre Radegonde köszönetet mondott a képzési programok felajánlásáért, aláhúzva, hogy Magyarország oktatási téren kiválóan teljesít. Hozzátette, hogy a találkozón megvitatták a turisztikai együttműködés további fejlesztésének lehetőségeit, illetve egyebek mellett szó volt a kiberbiztonságról, a mezőgazdaságról, a beruházásokról is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com