Szijjártó: ha Európa elfogadta volna a magyar megoldást, ma nem itt tartanánk

Ha Európa egy évvel ezelőtt fogadta volna el a magyar megoldást a bevándorlási válsággal kapcsolatban, ma nem itt tartanánk - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel.szijjártóA tárcavezető arra reagált, hogy Sigmar Gabriel alkancellár, SPD-elnök a német ARD-tévé politikai vitaműsorában úgy nyilatkozott a bevándorlásról: "Orbán magyar miniszterelnök kijelentette, hogy nem alkalmazza az EU-menedékjogot, nem akar egyetlen menekültet sem az országában.

És akkor keletkeztek a magyar határ előtt a rossz képek. És akkor mi azt mondtuk, inkább hagyjuk az embereket hozzánk jönni, mint hogy hagyjuk őket nyomorogni." Mint mondta, "a dolog azzal indult, hogy egy kelet-európai miniszterelnök európai jogot sértett, és nem azzal, hogy a német kancellár európai jogot sértett".

Úgy vélte, "ha mi talán hibát követtünk el, akkor azt, hogy túlbecsültük a készséget a közös felelősségvállalásra Európában. Ha egymillió embert 500 millió emberre elosztottunk volna, akkor senkivel nem történt volna semmi. Nem azzal indult a dolog, hogy mi meghívót küldtünk volna, a dolog azzal indult, hogy Orbán azt mondta: én senkit nem fogadok be."

Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kijelentette: "sajnos egyes európai vezetők továbbra is megpróbálják a valótlanságot valóságnak, a hamisságot igazságnak beállítani". Ellentétben azzal, amit a német alkancellár mond, Magyarország nem sértett európai jogot, épp ellenkezőleg, egyedül Magyarország tartja be a nemzetközi előírásokat, és védi meg a schengeni zóna külső határát - emelte ki.

A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország mindig befogadta azokat, akik valóban menekültek. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy "menekült-e az, aki elhagyja Törökországot, Görögországot, Macedóniát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát és Ausztriát azért, hogy Németországba jusson".

Úgy vélte, ezek az emberek semmilyen megállapodás alapján nem tekinthetők menekülteknek, ők illegális gazdasági bevándorlók, márpedig "Magyarország nem fogad be illegális gazdasági bevándorlókat". Szijjártó Péter szerint ma már egyre több ország látja be, hogy egyedül a magyar megoldás működik. Ha Európa egy évvel ezelőtt fogadta volna el a magyar megoldást, ma nem itt tartanánk - mutatott rá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com