Szijjártó: komoly kockázatot jelentene egy újabb migrációs hullám

Jelentős egészségügyi és gazdasági kockázatokat jelentene egy újabb migrációs hullám, márpedig a koronavírus az illegális bevándorlás erősödését válthatja ki, minthogy a járvány a már egyébként is nehéz helyzetben lévő országokat sújtotta jobban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter spanyol kollégájával szerdán közösen tartott madridi sajtótájékoztatóján.Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Magyarországnak és Spanyolországnak helyzetéből fakadóan eltérő a látásmódja a migráció kérdésében, de vannak közös pontok is, Arancha González Layával egyetértettek például abban, hogy könyörtelenül fel kell lépni az embercsempész-hálózatok ellen, valamint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van.

    
Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a két ország közös vízgazdálkodási projektet indít Marokkóban, így javítva a helyi lakosok életkörülményeit. A tárcavezető leszögezte, hogy az egyik legfontosabb állami feladat most a munkahelyek megvédése, és üdvözölte az Európai Bizottság előző napi döntését, amellyel jóváhagyta a nagyvállalatok koronavírus miatti kártérítését célzó magyar támogatási programot.
    

A járvány tanulságairól szólva pedig hangsúlyozta, Európa nem kerülhet még egyszer annyira kiszolgáltatott helyzetbe, mint az elmúlt hónapokban volt, ezért létre kell hozni bizonyos stratégiai kapacitásokat, tekintet nélkül a pénzügyi szempontokra, még ha ezek "békeidőben" feleslegesnek is tűnnek. Szijjártó Péter közölte, hogy Magyarországnak Spanyolország a 15. legfőbb kereskedelmi partnere, 200 spanyol cég több mint 5000 embernek ad munkát Magyarországon, de még számos kiaknázatlan lehetőség van a kétoldalú együttműködésben.
   

Emellett bejelentette, hogy Magyarország új konzuli képviselet nyit a dél-spanyolországi Málagában. Arancha González Laya újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a bevándorlás kezelését illetően nincs minden kérdésben egyetértés a két ország között, de dolgozni fognak azért, hogy az igazságosság és a szolidaritás elvére alapozva sikerüljön kompromisszumos megoldást találni európai uniós szinten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com