Szijjártó: komoly lehetőségeket tartogat a magyar-tunéziai gazdasági együttműködés

Komoly lehetőségeket tartogat az együttműködés a magyar és a tunéziai vállalatok számára, mostanra ennek minden feltétele adott a két állam közötti megbízható partnerségnek köszönhetően - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Tunéziai Üzleti Fórumon hangsúlyozta, hogy az elmúlt években kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság, s ebben a kétségekkel, változásokkal, váratlan helyzetekkel teli időszakban különösképpen felértékelődnek a kiszámítható és megbízható partnerségek.
    

"Márpedig Magyarország és Tunézia között kifejezetten egy kölcsönös tiszteletre alapuló, megbízható és kiszámítható együttműködés van" - szögezte le. Majd rámutatott, hogy a kétoldalú politikai kapcsolatokban nincsen egyetlen nyitott, vitás kérdés sem. "Két, a szuverenitásra kifejezetten érzékeny, a saját belpolitikai rendszerébe való beavatkozást élesen elutasító, a külpolitikai stratégiáját a kölcsönös tiszteletre alapító országról beszélünk" - fogalmazott.
    

"Mi, magyarok kimaradtunk az elmúlt egy-két esztendőben abból az európai uniós nyomulásból, amely úgy szólt, hogy változtassuk meg Tunézia belpolitikai helyzetét" - közölte. "Soha nem voltunk részesei azon mainstream politikai akcióknak, melyek Tunézia berendezkedésének demokratikus mivoltát kérdőjelezték meg" - folytatta.
    

"Minden esetben úgy álltunk ehhez a kérdéshez, hogy a tunéziaiak elég érettek ahhoz, hogy eldöntsék, mi a jó nekik. Ha ők úgy döntöttek, hogy ez a jó, akkor nekünk nincs más dolgunk, mint azt tiszteletben tartani, mint ahogy ők is tiszteletben tartják a mi döntéseinket" - tette hozzá. Szijjártó Péter felszólalásában arról számolt be, hogy ez a kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködés látszik a számokban is, a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 262 millió euróval csúcsot döntött, és idén is 22 százalékos növekedést regisztráltak eddig.
    

Aláhúzta: a vállalatok előtt álló lehetségek komoly távlatot nyitnak a kapcsolatokban, és demonstrálják a magyar gazdaság diverzifikáltságát is. Fontosnak minősítette a zászlóshajó-projektek meglétét, amelyek bátorítást adhatnak a többi cégnek, és ennek kapcsán üdvözölte, hogy magyar premix üzem épül Tunéziában, illetve kitért arra is, hogy egy másik hazai vállalat nyolcmillió euró értékben tevetejfeldolgozó létesítményt hoz létre az országban.
    

Hangsúlyozta, hogy jelentős az érdeklődés a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek iránt, ami részben annak is köszönhető, hogy hazánk Európa legszigorúbb biztonsági eljárásrendjét követi e téren. A miniszter a magyar orvosi műszergyártást is méltatta, amelynek termékei már megtalálhatók Tunézia piacán is, és abbéli reményét fejezte ki, hogy hamarosan a magyar gyártású biztonsági nyomtatványok, elektronikus személyi igazolványok, útlevelek is megjelenhetnek.
    

Hazai cégek a tunéziai infrastruktúra fejlesztésében is részt vehetnek, például a vasútépítés területén. Továbbá a világszinten is élvonalbeli vízgazdálkodási technológiák is keresettek az országban - sorolta. "Az itt részt vevő magyar vállalkozások vezetői mind-mind olyan vállalatokat vezetnek, amelyek a saját ágazataikban Magyarország legjobbjai közé tartoznak. Megbízható, jól működő, a magyar kormánnyal együttműködésben álló vállalatok, amelyek a külgazdasági stratégia végrehajtásának szempontjából fontos szerepet játszanak" - hangoztatta.
    

Végül pedig tudatta, hogy a jövő tanévtől az eddigi 200-ról évi 250-re emelik a tunéziai diákok számára adható ösztöndíjak számát a magyarországi egyetemeken, miután óriási az érdeklődés a program iránt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com