Szijjártó: lehetséges lenne megállítani az illegális bevándorlást a Földközi-tengeren

A külgazdasági és külügyminiszter szerint lehetséges lenne megállítani az illegális bevándorlást a Földközi-tengeren, de ehhez meg kellene tenni a szükséges intézkedéseket.Szijjártó Péter hétfőn egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva beszélt erről, Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter nyilatkozatával kapcsolatosan, amely szerint le kell zárni a földközi-tengeri menekültútvonalat, és az osztrák-olasz határszakaszon lévő Brenner-hágónál megtettek minden előkészületet, hogy meg tudják védeni az itteni határszakaszt.

Szijjártó Péter azt mondta: "Sebastian Kurz ellen most hirtelen óriási támadások indultak meg a nemzetközi közvéleményben" és Ausztriában is. Az osztrák tárcavezető az utóbbi időben kezdte el hangsúlyosabban képviselni az álláspontját az illegális migráció megállítására vonatkozóan - emlékeztetett. Úgy vélte, osztrák kollégájának igaza van, amikor arról beszél, hogy igenis lehetséges lenne megállítani az illegális bevándorlást a Földközi-tengeren, és végre meg kellene tenni az ehhez szükséges intézkedéseket.


Fel kellene karolni azt a korábbi olasz-német belügyminiszteri kezdeményezést, hogy az EU járuljon hozzá Líbia déli határának megvédéséhez, hotspotokat kellene létrehozni Líbiában annak eldöntésére, hogy ki jöhet be Európába, valamint meg kellene akadályozni, hogy a "lélekvesztők" elinduljanak Líbiából - sorolta.


Szijjártó Péter hangsúlyozta: minden ország és kormány elsőszámú feladata saját országának és népének megvédése, és ha az osztrák külügyminiszter azt mondja, hogy számára az osztrák emberek biztonsága az első, ez teljes mértékben érthető. "A teljes szolidaritásom és támogatásom Kurz külügyminiszter úré" - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com