Szijjártó: Magyarország érdekelt San Marino és az Európai Unió együttműködésében

Magyarország érdekelt San Marino és az Európai Unió minél szorosabb együttműködésében, és hatékonyan együttműködhet az országgal a nemzeti kisebbségek kérdésében - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.Szijjártó Péter San Marinó-i kollégájával egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a világjárvány megmutatta, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre nagyobb szükség van, mint bármikor korábban. Magyarország azt szorgalmazza, hogy az EU és San Marino az idén már írja is alá a társulási megállapodást - közölte.

    
Kifejtette: San Marino és Magyarország egyaránt büszke a nemzeti identitására, a kulturális, történelmi és vallási örökségére, és nem kívánja azt feladni. A nemzeti kisebbségek ügyére is érzékeny a két ország - tette hozzá. Elmondta: a Magyarországnak fontos kérdésekben szövetségesi kapcsolatot tudtak kialakítani, és minél szorosabban együttműködik San Marino az unióval, annál inkább profitál abból Magyarország is.
    

Szijjártó Péter kitért a minority safepack ügyére is.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Úgy vélte, ez a határon túli magyar nemzeti közösségeknek volt fontos, de az Európai Bizottság visszautasította, ami "gyalázatos", mert az Európába illegálisan érkező bevándorlóknak minden juttatást megadnának, de amikor az Európában őshonos nemzeti kisebbségek szorulnának támogatásra, Brüsszel "hátat fordít nekik".
    

Közölte: a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása ügyében a két ország számíthat egymás támogatására, és az illegális migrációról is folyamatos a konzultáció közöttük. Megjegyezte: emellett a beruházásvédelmi megállapodásról is megkezdték az egyeztetéseket, és arról is megállapodtak, hogy szeptembertől tíz ösztöndíjas hallgatót fogadnak San Marinóból magyarországi egyetemeken.
  

Luca Beccari, San Marino külügyekért, nemzetközi gazdasági együttműködésért és telekommunikációért felelős minisztere hangsúlyozta: a két ország hasonló értékeket tart fontosnak, és együttműködésük most új szakaszba léphet. A kétoldalú kapcsolatrendszer fontos területeként nevezte meg a kultúrát, a felsőoktatást, a turizmust, a környezetvédelmet, valamint a fenntarthatóságot.
    

Kitért arra is, hogy San Marino két nagy kihívással néz szembe jelenleg, az egyik a járvány elleni védekezés, a másik pedig a társulási folyamat, amelynek révén egyre közelebb kerülhetnek az EU-hoz. Kérdésre Luca Beccari arról is beszélt, hogy a járvány okozta válsághelyzetre az egyedüli megoldást a vakcina jelenti, ennek beszerzése azonban nem könnyű, és nem egyszerű lépést tartani az igényekkel.
    

Ugyancsak kérdésre válaszolva Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy pénteken Moszkvába utazik, ugyanis lejár a hosszútávú gázvásárlási megállapodás. Moszkvában egyeztet mások mellett az orosz külügyminiszterrel, egészségügyi miniszterrel, energiaügyi miniszterrel és a Gazprom vezetőivel - sorolta. Kifejtette: világos menetrendje van a vakcinákról folytatott tárgyalásoknak és a beszerzéseknek. Arról, hogy Magyarországon milyen oltóanyagot lehet használni, nem a politikusok döntenek, hanem szakemberek, akiknek ez a dolguk - mutatott rá. Hozzátette: ha ők úgy döntenek, hogy lehet alkalmazni egy vakcinát, a kormánynak kötelessége azt beszerezni, mert az EU központi beszerzéséből lassúak a szállítások.
    

Azt mondta, tárgyalnak Oroszországgal és Kínával is, és ha a magyar hatóság kiadja az engedélyt, akkor fognak szerződni a beszerzésről, de addig nem lehet konkrét mennyiséget mondani. Stratégia kérdése, hogy egy ország mely korosztállyal kezdi az oltást, Kínában a 18-59 év közöttieknek adták be a vakcinát, de az idősebbeknek is engedélyezték - fűzte hozzá.
    

A külügyminiszter azt is közölte, hogy az új amerikai elnök beiktatására kormányzati meghívó nem érkezett, de ezúttal a szokásosnál visszafogottabb rendezvény lesz. Magyarország érdeke, hogy az új elnök sikeres legyen, és az előző négy évhez hasonlóan magas színvonalú legyen a magyar-amerikai kapcsolatrendszer - jelentette ki.
    

Arról is beszélt, hogy szurkolnak a CDU új elnökének, hogy sikeres legyen, Németország sikere nagyban hozzájárul Magyarország sikeréhez is. Szijjártó Péter szintén közölte, hogy fontos cél az egyetemek versenyképességének növelése az egyetemi szabadság és autonómia fenntartásával. A kuratóriumok tagjainak feladata, hogy a gyorsan változó világban növeljék az egyetemek versenyképességét - vélekedett. Hozzátette: az ő célja, hogy az eddig felépített nemzetközi kapcsolatrendszerével a győri egyetem nemzetközi együttműködéseit segítse. A sajtótájékoztató előtt szándéknyilatkozatot írtak alá a két külügyminisztérium közötti együttműködésről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com