Szijjártó: Magyarország megállapodott a Maldív-szigetekkel a kétoldalú együttműködés fejlesztéséről

Magyarország gazdasági, felsőoktatási és sportügyi együttműködési megállapodást írt alá a Maldív-szigetekkel, emellett a két ország hasonló állásponton van az ukrajnai háború rendezését illetően is - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Maléban.A tárcavezető kiemelte, hogy amikor Maldív-szigeteki kollégája, Abdulla Shahid az ENSZ közgyűlésének elnöke volt, akkor együtt dolgoztak az ukrajnai diplomáciai rendezés ügyének előmozdításán, s azon, hogy a "béke retorikája" átvegye a nemzetközi porondon rendkívül erős "eszkalációs retorika" helyét.
    

Hangsúlyozta: tengerparttal nem rendelkező, Ukrajnával szomszédos, nettó energiaimportőr államként Magyarország rendkívüli módon érdekelt a békében, és a hatalmas távolság ellenére a Maldív-szigetek is ezen az állásponton van. "A nemzetközi arénában sajnos még mindig sokkal több vezető és politikai szereplő beszél a háborúról, mint a békéről" - fogalmazott.
    

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy több, a fegyveres konfliktustól messze lévő ország folyamatosan szítja a feszültséget, olyan döntéseket hozva, amelyek az eszkaláció kockázatával járnak. "Vannak országok, amelyek az ENSZ-t, amelynek a párbeszéd platformjának kellene lennie, a politikai ellenségeskedés platformjává teszik" - közölte.
    

"Magyarország és a Maldív-szigetek a béke pártján van. Reméljük, hogy a békét akaró országok hangja hamarosan olyan hangos lesz, mint azoké, amelyek a háborúról és az eszkalációról beszélnek" - tette hozzá.
Továbbá abbéli reményét is kifejezte, hogy az amerikai félidős választás eredménye is elő fogja segíteni a békés rendezést.
    

A miniszter kitért arra is, hogy napjainkban a geopolitikai rivalizálásnak egyre inkább a csendes-óceáni térség is a fókuszpontja, ezért nő a jelentősége a Maldív-szigetekhez hasonlóországoknak, amelyek a józan észre tudják alapozni a politikájukat. A dél-ázsiai szigetországot stratégiai földrajzi elhelyezkedése és regionális stabilizáló szerepe miatt fontos partnernek nevezte Magyarország és az Európai Unió számára egyaránt. Ezzel kapcsolatban pedig támogatásáról biztosította a vízummentes utazás és a halászati termékekre vonatkozó vámmentesség bevezetését.
    

Majd leszögezte, hogy hazánk komolyan veszi a klímaváltozás elleni küzdelmet, arra nem ideológiai kérdésként tekint, hanem valóban jelentős lépéseket tesz a környezetvédelem terén, így egyike volt az utóbbi években annak a húsz országnak, amely úgy tudta növelni a gazdasági teljesítményét, hogy azzal párhuzamosan csökkentette a károsanyag-kibocsátását.
    

Szijjártó Péter a látogatás során aláírt megállapodásokat ismertetve elmondta, hogy az eddigi tizenöt helyett évente huszonöt Maldív-szigeteki hallgató érkezhet jövő évtől a magyar egyetemekre, illetve edzőket és sportolókat is fogadni fognak. Mint tudatta, támogatják a magyar vállalatok itteni beruházásait, különösképpen a vízgazdálkodás, a hulladékkezelés és a turizmus területén, valamint hazai gyártású röntgengépekkel javítják a Maldív-szigeteki egészségügyi rendszer fejlesztését.
    

A tárcavezető többek között a szigetország elnökével, illetve a felsőoktatási, a gazdaságfejlesztési és a sportminiszterrel is találkozik.
Abdulla Shahid maldív külügyminiszter köszönetet mondott egyebek mellett az Ukrajnában rekedt Maldív-szigeteki diákok kimenekítése érdekében nyújtott segítségért, illetve hangsúlyozta, hogy Szijjártó Péter az első magyar külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tett hazájában.
    

Kiemelte, hogy rendkívül termékeny megbeszélést folytattak a délelőtt folyamán, amely lendületet ad a további kétoldalú együttműködésnek, s üdvözölte Magyarország elkötelezettségét a Maldív-szigetek támogatása mellett, különösen az egészségügy terén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com