Szijjártó: Magyarország nem köteles elviselni hazugságokat még az Egyesült Államok elnökétől sem

Magyarország nem köteles elviselni hazugságokat még az Egyesült Államok elnökétől sem, a kormány ezért bekérette az amerikai nagykövetet Joe Biden előző heti, Orbán Viktor kormányfővel kapcsolatos kijelentései miatt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt az albán kollégájával közös sajtótájékoztatóján megkérdezték Joe Biden amerikai elnök azon megjegyzéséről, miszerint Orbán Viktor kinyilvánította volna, hogy nem hisz a demokráciában.
    

Erre reagálva leszögezte: "Ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől sem. Még akkor sem, ha az adott személy éppen az Amerikai Egyesült Államok elnöke." "Miután ez a hazugság elhangzott a magyar miniszterelnökkel kapcsolatban, a minisztériumba kérettük az Egyesült Államok nagykövetét, aki ma itt is volt, Magyar Levente miniszterhelyettes fogadta, és arra kértük a nagykövetet, hogy mutassa be nekünk az idézetet hellyel és időponttal, ahol a miniszterelnök ezt mondta volna" - tájékoztatott.
   

"Nyilvánvalóan ilyen kijelentés nem hangzott el, ezért semmifajta érdemi választ nem tudtunk kapni" - tette hozzá. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy rendkívüli mértékben megnehezíti a kétoldalú kapcsolatokat a nagykövet megnyilatkozatása, miszerint az a hivatalos amerikai pozíció, hogy "itt, Magyarországon mi diktatúrát építünk", ugyanis ezzel nem a kormányt, hanem az országot sértik meg.
    

"Mert a miniszterelnök és a kormány nem egy véletlen sorsolás alapján vezeti ezt az országot, hanem az emberek döntése alapján. Négy választást nyertünk meg egymás után, és az emberek kijelölték a kormányzás irányát, amelyet mi végrehajtunk" - fejtette ki. "Úgyhogy ez nagyon súlyos sértés, kikértük magunknak, bekérettük a nagykövetet, s ez a fajta amerikai elnöki, kormányzati, demokrata adminisztrációbeli gondolkodásmód súlyos teher a kétoldalú kapcsolatainkon" - fűzte hozzá.
    

A miniszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentéséről szólva, miszerint a magyar kormány nagyon veszélyes játékot játszik Oroszországgal, azt mondta, hogy ami veszélyes, az maga a háború, minthogy a harcokban emberek halnak meg, ráadásul az eszkaláció kockázata is fennáll. "És mi nem szeretnénk, ha ez a háború továbbterjedne, mivel mi itt élünk a háború szomszédságában, és ha a háború továbbterjed, akkor annak mi a közvetlen veszélyeztetettjei lennénk. Ezért mi továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy béke legyen a szomszédban" - hangsúlyozta. "A béke reménye szempontjából a Donald Trump elnökkel folytatott találkozó kifejezetten biztató volt" - vélekedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com