Szijjártó: Magyarország szinte egyedüliként szólal meg a béke hangján a nyugati féltekén

Magyarország szinte egyedüliként szólal meg a béke hangján Európában, sőt az egész nyugati féltekén az ukrajnai háborúval kapcsolatban, miközben a többség eszkalációs retorikát alkalmaz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Jordániában.A tárcavezető az Ammáni Biztonsági Fórum nyitó panelbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy bár regionális fegyveres konfliktusról van szó, az súlyos negatív hatásokkal jár az egész világ számára, egyebek mellett az első valódi globális energiaválság és a kialakuló élelmezési krízis miatt.
    

Felszólalásában rámutatott, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon azonnal és rendkívül súlyosan jelentkeznek a háború közvetlen következményei, de a közvetett hatások is érezhetők. "Hazánk kettős nyomás alatt áll, kelet felől már több mint egymillió menekült érkezett, miközben a déli határt ostromolják, ott a hatóságok csak idén már mintegy 230 ezer illegális határátlépési kísérletet hiúsítottak meg" - közölte.
    

Ráadásul - mint mondta - a helyzetet csak tovább súlyosbítják az elhibázott európai uniós szankciók, amelyek nem váltották be az ígéreteket, nem vetettek véget a háborúnak, nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot, ehelyett a harcok egyre brutálisabbak, Európában energiaválság alakult ki és az árak az egekben vannak.
    

Erre példaként hozta fel, hogy Magyarország tavaly hétmilliárd eurót fordított energiaimportra, míg ez idén 19 milliárd euró, jövőre pedig 29 milliárd euró is lehet. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a negatív következmények különösen nagy veszélyt jelentenek az amúgy is instabil helyzetben lévő térségekre, mivel az életkörülmények romlása hamar a szélsőséges ideológiák terjedéséhez és az erőszak fellángolásához vezet. Ez pedig újabb migrációs hullámokat válthat ki, ami fokozza a terrorfenyegetettséget világszerte, mivel az ellenőrizetlen emberáradat megkönnyíti a merénylők mozgását.
   

"Magyarország ezért abszolút érdekelt az ukrajnai békében, azonban, sajnos, azon kevés ország között vagyunk Európában és a nyugati féltekén, amely a béke hangján szólal meg, mivel a többség eszkalációs retorikát alkalmaz" - szögezte le. Hozzátette, hogy hazánk lényegében az egyetlen európai ország, amely nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem vesz részt az EU kiképző missziójában, ezért pedig a kormány támadásoknak van kitéve politikailag és a nemzetközi médiában.
    

A miniszter figyelmeztetett: minél előbb véget kell vetni a regionális fegyveres konfliktusoknak, ugyanis minél több ilyen zajlik párhuzamosan, annál nagyobb a veszélye egy újabb világháború kirobbanásának. Kiemelte, hogy az ukrajnai helyzet további eszkalációja nyomán könnyen kontrollálhatatlanná válhat a konfliktus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com