Szijjártó: Magyarország támogatja Bosznia-Hercegovina stabilitásának megerősítését

Magyarország támogat minden olyan intézkedést, amely elősegíti a Nyugat-Balkán és azon belül is Bosznia-Hercegovina békéjének, stabilitásának és gazdaságának megerősítését - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Christian Schmidtet, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjét fogadta Budapesten, és a közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Európa jelenleg súlyos kihívásokkal néz szembe, ráadásul Magyarország kelet és dél felől kettős nyomás alatt áll, ebben a helyzetben pedig "a legutolsó, ami kellene még nekünk, az egy újabb biztonsági kihívás".
   

"Ezért arra kérjük a nemzetközi közösséget, hogy ne feledkezzen el a Nyugat-Balkánról ezen helyzetben sem, hiszen ez súlyos hiba volna, amelynek súlyos biztonsági kockázatok lennének a következményei" - mondta. Leszögezte: az egész Európai Unió számára kritikus fontosságú a térség stabilitása, aminek egyik kulcsa Bosznia-Hercegovina békéje és nyugalma, így épp ideje lenne felgyorsítani a régió integrációját. "A 24. órában vagyunk, sőt azon is túl egy kicsivel" - fogalmazott.
    

Szijjártó Péter rámutatott, hogy Magyarország számára a földrajzi közelség miatt különösen lényeges Bosznia-Hercegovina stabilitása, ezért a kormány minden olyan intézkedést támogat, amely ezt erősíti, és ellenez minden olyan elképzelést, amely tovább destabilizálná az országot és vele együtt a térséget. Hangsúlyozta: fontos a kölcsönös tiszteletre alapuló folyamatos párbeszéd a nemzetközi közösség és a nyugat-balkáni vezetők között.
    

"Nem gondoljuk, hogy a fenyegetőzés, a belügyekbe való beavatkozás vagy a szankciós politikák sikerre vinnének. Legalábbis az empirikus tapasztalás azt mutatja, hogy a Nyugat-Balkánon ezekkel a politikai eszközökkel nem lehet sikert elérni" - jelentette ki. A miniszter végül arról számolt be, hogy Magyarország támogatása tettekben is megnyilvánul, hazánk például minden eszközzel segíti az integrációs törekvéseket. Emellett a kormány támogatja, hogy meghosszabbítsák az EU béketámogató misszióját, amelyben 134 magyar katona is szolgál.
    

Emlékeztetett, hogy Magyarország 35 millió eurós vállalkozásfejlesztési programot indít a Boszniai Szerb Köztársaságban, mivel a gazdaság fejlődése hozzájárul a béke megerősítéséhez. Újságírói kérdésre válaszolva közölte, a Várhelyi Olivér uniós bővítési biztossal szembeni "ellenséges megnyilvánulások" hátterében az áll, hogy az illetékes próbálja felgyorsítani az integrációs folyamatot, az ezt ellenzők pedig "mindenfajta galád módon próbálják a törekvéseit hátráltatni".
    

A globális társaságiadó-minimum bevezetésének elutasításával kapcsolatban elmondta, hogy ez nincs összefüggésben más ügyekkel, például a visszatartott közösségi forrásokkal. "Mi nem szoktunk össze nem illő kérdéseket összekeverni" - emelte ki. Szijjártó Pétert megkérdezték az Európai Néppártot (EPP) vezető Manfred Weber nyilatkozatáról is, amelynek alapján igazságosan kellene elosztani az EU-ba érkező földgázt. Leszögezte: "a magyar gáztárolók magyar tulajdonban maradnak, a magyar adófizetők pénzéből megvásárolt és magyar gáztárolókban lévő gázt Magyarországon fogjuk felhasználni. Weber javaslata némiképpen a kommunizmusra emlékeztet minket" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com