Szijjártó: Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából

Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben Ukrajnából a globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítések keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután kongói kollégáját fogadta Budapesten.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Christophe Lutundula Apala Pen'Apalával közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy bár a két ország között jelentős a földrajzi távolság, a globális biztonsági fenyegetések mindkét felet érintik.
    

Erre példaként hozta fel az ukrajnai háború negatív hatásait, így az élelmezési krízist is, amely leginkább Afrikát sújtja. Illetve közölte, hogy hazánk a globális felelősségvállalás keretében tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza Ukrajnából, mintegy 3,5 millió dollár értékben. "Mind a két ország abban érdekelt, hogy minél előbb béke legyen, és hogy a világot rabul ejtő fegyveres konfliktusok minél előbb befejeződjenek, ezért sürgetjük az ehhez szükséges párbeszéd, tűzszünet és béketárgyalások létrejöttét" - szögezte le.
    

Szijjártó Péter ezután lényeges összekötő kapocsnak nevezte Magyarország és a Kongói Demokratikus Köztársaság között az elektromos autóipar és akkumulátorgyártás területét. Rámutatott, hogy hazánk a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártási kapacitásával rendelkezik, és a folyamatban lévő beruházások nyomán hamarosan az első helyre fog lépni. Márpedig - mint aláhúzta - ehhez az egyik legfontosabb alapanyag a kobalt, és a szektor által felhasznált kobalt több mint 70 százaléka az afrikai országból származik.
    

A világ jövőbeli elektromos autóiparának sikere nagy mértékben függ attól, hogy a kobalt kitermelése, majd világpiacra szállítása akadálytalan és folyamatos legyen - fogalmazott. Ehhez pedig tájékoztatása szerint több magyar vállalat is jelentősen hozzájárul, miután hazai építőipari és tervezőcégek vezetik azt a 600 millió dolláros infrastruktúra-fejlesztési programot, amelynek célja a Kongói Demokratikus Köztársaság összekötése Zambiával és a tanzániai kikötőkkel.
    

Aláhúzta: ezen nagy út- és hídépítési program eredményeként a kongói nyersanyagok az eddigi több mint egy hónap helyett alig tíz nap alatt el tudnak majd jutni a világpiac kapuját jelentő kikötőkbe. Az előkészítés már folyamatban van, a tervezés egy része véget ért, a koncessziós jogról a magyar cégek megkötötték a szerződést - tette hozzá.
   

A miniszter ezt követően kitért arra is, hogy Magyarország komoly felelősséget érez a világ keresztény közösségei iránt, és a Hungary Helps program keretében a ötödik legtöbb támogatás eddig a Kongói Demokratikus Köztársaságba érkezett. Közölte, hogy az afrikai országból 2023-tól évente tíz ösztöndíjas hallgató érkezhet Magyarországra, és üdvözölte, hogy hazánk egy kolokációs megállapodás keretében még idén diplomáciai képviseletet nyit Kinshasában a szerb nagykövetség területén.
    

Végezetül arról számolt be, hogy ezt megelőzően soha nem járt hivatalos úton kongói külügyminiszter Magyarországon, ami aláhúzza a jelentőségét annak, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Vízcsapással a hőség ellen

Vízcsapással a hőség ellen

Bejárta a médiát egy rendőrségi kezdeményezés: a Készenléti Rendőrség (KR) vízágyúinak kezelői, a tűzoltókkal karöltve, a Hősök terén végezték hűsítő feladatukat a nyár eddigi legforróbb napjain Budapesten.

http://ujhazak.com