Szijjártó: még soha nem volt ekkora tétje az EP-választásoknak

Még soha nem volt ekkora tétje és jelentősége az európai parlamenti választásoknak, mint most, az európai polgárok ugyanis valódi kérdésekre adhatnak válaszokat, döntésük pedig befolyással lesz a mindennapi életükre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett konferencián.Szijjártó Péter az Európai Unió jövője - Magyarország és az Európai Unió kapcsolatai című eseményen úgy fogalmazott, éppen időben következik a választás, ugyanis épp ideje lezárni az elmúlt ötéves időszakot, amely az Európai Unió (EU) számára számos kellemetlen élményt és kudarcot hozott. Itt az ideje új alapra helyezni az Európai Bizottság működését is, amely ilyen gyenge teljesítményt még soha nem nyújtott, mint az utóbbi időben - tette hozzá.   


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

A nő más nevére kiállított, de saját fényképével ellátott okmányokkal élt vissza: volt, akinek több mint egymillió forintot vett fel bankszámlájáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és további sértettek jelentkezését várják.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

„Foglyul ejtett” besurranó

„Foglyul ejtett” besurranó

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársainak már csak a bilincset kellett rátennie arra a férfire, akit lopáson ért egy ház lakója.

Így készülnek a négylábú rendőrök

Így készülnek a négylábú rendőrök

A csípős hideg ellenére is keményen készültek a kutyás járőrök a február 20-ai, összevont képzésre Hajdú-Biharban.

Bevetésen: Az Agria műveleti egység

Bevetésen: Az Agria műveleti egység

Géczi Roland törzszászlós immár a harmadik évtizedet tapossa rendőrként.

Kihallgatták a villamos kihívóját

Kihallgatták a villamos kihívóját

A Teréz körúton próbálta megállítani a 4-6-ost.

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

A rendőrség már korábban két férfit gyanúsított meg az ügyben.

Mozifilm készült a betörőről

Mozifilm készült a betörőről

Moziban járt egy férfi Tatán.

http://ujhazak.com