Szijjártó: mindent meg kell tenni a közvetlen NATO-orosz konfliktus elkerülése érdekében

Mindent meg kell tenni a közvetlen fegyveres konfliktus elkerülése érdekében a NATO és Oroszország között, mivel az esetleges eszkaláció a földrajzilag legközelebb eső területeket érintené a leginkább, ezért  leginkább a béketeremtésre kellene fókuszálni, figyelembe véve a tél közeledtét - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsüléséről bejelentkezve méltatta a Varsó által tanúsított higgadtságot az éppen két héttel ezelőtti lengyelországi rakétabecsapódásokat követően, amelyekkel kapcsolatban ismételten aggodalmát fejezte ki.
   

"A lengyel vezetők lélekjelenlétének és rendkívül felelősségteljes viselkedésének köszönhető az, hogy ma itt Bukarestben nem a harmadik világháború fejleményeit vitatjuk meg" - szögezte le. Mint rámutatott, ha nem reagáltak volna ilyen higgadtan, akkor a háború könnyen eszkalálódhatott volna, ami "olyan súlyos következményekkel járt volna, amelyekkel senki nem akar szembesülni".
    

Majd ezzel szemben szégyenteljesnek nevezte mindazon újságírók és politikusok viselkedését, akik "a rakéták becsapódása után azonnal nemcsak hogy tudni vélték, de világgá is kürtölték, hogy szándékos rakétatámadás történt". "Ők mind a tűzzel játszottak, mind könnyen okozhatták volna a háború eszkalálódását" - húzta alá. Szijjártó Péter ezután figyelmeztetett, hogy amíg tart a fegyveres konfliktus, addig fennáll az eszkaláció veszélye, s nem csak a konkrét fizikai támadások, hanem bizonyos felelőtlen nyilatkozatok és döntések is tragikus következményekkel járthatnak.
    

Hangsúlyozta: Magyarország szomszédos államként pontosan tisztában van a kockázatokkal, ezért is rendkívüli módon érdekelt a békében. "Tudjuk, hogy a háború esetleges eszkalációja elsőként nem a több száz vagy több ezer kilométerrel odébb lévő országokat, nem az óceán túloldalát érintené, hanem a földrajzilag legközelebb eső területeket" - fogalmazott.
    

Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy a NATO-főtitkár világossá tette, hogy az észak-atlanti szövetség nem részese a konfliktusnak, és reményét fejezte ki, hogy ez így is fog maradni, ugyanis - mint mondta - mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti közvetlen összecsapás elkerülése érdekében. A miniszter arról számolt be, hogy hazánk a valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, több mint egymillió menekültet fogadott a szomszédos országból, mostanra nagyjából 1300 iskolában és óvodában tanulnak Ukrajnából érkezett gyerekek.
    

Kiemelte, hogy közeledik a tél, ami "tragikus, szörnyű humanitárius katasztrófát" hozhat magával, még nagyobbat az eddigieknél. "A tél közeledik és ez a tél magával hozhat egy tragikus, szörnyű, hatalmas humanitárius katasztrófát, még nagyobbat, mint az eddigiek. Az előttünk álló időszak nehézségei azt hiszem, hogy kiemelik a béke elérésének fontosságát, csak a béke jelent megoldást a háború által okozott nehézségekre és tragédiákra, a béke viszont minden problémára megoldást kínál. Ezért mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen Ukrajnában." - közölte a miniszter.
    

Majd hozzátette: ki kell zárni minden olyan tényezőt, amely a háború eszkalációjához vezethet, nem szabad felszámolni a kommunikációs csatornákat, de legalábbis a stratégiai kommunikáció lehetőségét mindenképp fenn kell tartani Moszkvával. Végül pedig köszönetét fejezte ki Törökországnak a közvetítői tevékenységéért, illetve üdvözölte, hogy nemrég találkozóra került sor magas rangú amerikai és orosz titkosszolgálati vezetők között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com