Szijjártó: mindig vannak zavarkeltők, de fenntartjuk a magyar-román stratégiai partnerséget

A gazdasági recesszió elkerülése, az energiabiztonság megteremtése és a bevándorlóáradat kezelése terén is nagy segítséget jelent a stratégiai partnerség Romániával, Magyarország ezért érdekelt annak fenntartásában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután román kollégáját fogadta kedden Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Bogdan Aurescuval tartott közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy éppen húsz éve írták alá a stratégiai partnerségről szóló megállapodást, amelynek megőrzése érdeke Romániának, Magyarországnak és az egymás területén élő nemzeti közösségeknek is.
   

"Mindig vannak ellenérdekeltek, mindig vannak zavarkeltők, akik akkora hangorkánt gerjesztenek, hogy úgy tűnik, mintha többen lennének, mint mi. De a helyzet az, hogy a két ország jelenlegi kormányainak van egy világos és mindenki számára könnyen érthető és látható célja, ami pedig az, hogy ezt a stratégiai partnerséget fenntartsuk, egészen egyszerűen azért, mert a két országnak és a két nemzetnek ez jó" - hangsúlyozta.
    

Leszögezte, hogy a kormány erőforrásként tekint egymás nemzeti közösségeire a kétoldalú kapcsolatok szempontjából. Elmondta, ezt az is bizonyítja, hogy a magyarországi román nemzeti kisebbség költségvetési támogatása hatszorosára nőtt 2010 óta, az ortodox egyház támogatása pedig hétszeresére. Szijjártó Péter kiemelte: ez a stratégiai partnerség kifejezetten nagy segítséget nyújt napjaink három legjelentősebb - gazdasági, energiaellátási és migrációs - kihívásának sikeres kezelésében.
    

Az első területet a gazdaság jelenti, miután az Európai Unió a recesszió felé rohan, aminek kivédésében fontos fegyvertény, hogy tavaly mintegy tízmilliárd eurót ért el és ezzel rekordot döntött a magyar-román kereskedelmi forgalom, majd idén is 29 százalékos növekedést regisztráltak - mutatott rá. Emlékeztetett, hogy Románia a magyar gazdaság harmadik legfontosabb exportpiaca, ahol több fontos magyar vállalat is folyamatosan növeli a jelenlétét, így például a Mol 245 benzinkúttal, az OTP 97 bankfiókkal, a Richter pedig több mint 600 alkalmazottal van már jelen.
    

A miniszter az energiaellátás biztonságáról elmondta, hogy Romániának jelentős szerepe van a földgázbeszerzés diverzifikációjában, amit elősegít a két ország közötti interkonnektor kapacitásának évi 1,75 milliárdról 2,5 milliárd köbméterre bővítése is. Hozzátette: hamarosan aláírják azt a négyoldalú megállapodást, amelynek eredményeként hazánk Azerbajdzsánból Georigán és Románián keresztül zöld villamos energiát tud majd importálni.
    

A miniszter szerint a harmadik területet a migráció kezelése jelenti, amelynek szempontjából rendkívül fontos, hogy Románia kiváló munkát végez a határőrizet terén, és hatékony az együttműködés. Magyarország idén eddig 250 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályozott meg a déli határon, és ha Románia felől is lenne nyomás, akkor a hatóságok nem tudnának a déli határra koncentrálni - húzta alá.
    

"Ez tehát három nagyon fontos kihívás, amivel ma szembesülünk: a gazdasági recesszió elkerülése, az energiabiztonság megteremtése és a migránsok kívül tartása. Ebben a három fontos kérdésben a Romániával fenntartott stratégiai partnerség segít, ezért egyértelműen ennek a partnerségnek a fenntartásában vagyunk érdekeltek" - összegzett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com