Szijjártó: minél későbbi gázvásárlásról tárgyalnak, annál előnyösebb a vevőnek

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki látogatását követően megkezdődnek a tárgyalások a 2021 utáni, Oroszországból Magyarországra irányuló gázszállításról; ez azért fontos, mert minél távolabbi időpontú vásárlásról egyezkedik Magyarország, vevőként annál kedvezőbb feltételeket tud kialkudni - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az Oroszországgal szembeni szankciók gazdasági és politikai értelemben egyaránt kudarcot vallottak: jelentős bevételkiesést okoztak Európának és egy lépéssel sem vittek közelebb a minszki megállapodás betartásához. A szankciókat minél előbb meg kell szüntetni; ez nem elvont, hanem napi jelentőségű, gyakorlati kérdés - szögezte le, megjegyezve: német nagyvállalatoknak is komoly károkat okoztak a bevezetett korlátozások.

Magyarország stabil és erős Ukrajnában érdekelt, egyúttal elvárja, hogy az ott élő magyar kisebbség minden jogot megkapjon az európai sztenderdek szerint - hangoztatta a tárcavezető. Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában sikeresként értékelte Vlagyimir Putyin látogatását, amely egy hosszú előkészítő folyamat eredményeként jött létre. Szavai szerint a megbeszélés konstruktív, pragmatikus, kölcsönös tiszteletre alapozott hangulatban zajlott.

Közölte: következő beruházási területként kijelölték a vízipart. A külgazdasági és külügyminiszter Donald Trump amerikai elnökről is beszélt. Azt mondta, a magyar és az orosz vezetés egyaránt szimpatizál vele, és előnyösebbnek tartja a győzelmét, mint ha a demokrata jelölt nyerte volna meg a választást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com