Szijjártó: nem a migráció, hanem a családok támogatása a válasz a demográfiai kihívásokra

Ellentétben Brüsszellel, Magyarország és Bulgária nem a migrációban látja a választ a demográfiai kihívásokra, hanem a családok támogatásában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A tárcavezető Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettessel tárgyalt, majd a megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: soha nem fogadjuk el, hogy kívülről ránk kényszerítsék ennek a gondolkodásmódnak a megváltoztatását.

    
Közölte: Magyarország és Bulgária a legfontosabb kérdésekben egyetért, és Bulgária továbbra is stratégiai szövetségese Magyarországnak az európai kérdésekben. Kifejtette: Magyarországot és Bulgáriát baráti kapcsolatok kötik össze, és nagy fontosságot tulajdonítanak ezek fejlesztésének. A két ország az elmúlt időben sok hasonló kihívással szembesült, és ezekre hasonló válaszokat adott - mutatott rá.
    

Mint mondta, mindkét ország szembesült gazdasági, biztonsági és demográfiai kihívásokkal, és ezekre a magyar és a bolgár kormány eredményesnek bizonyuló válaszokat fogalmazott meg. Egyetértenek abban, hogy a migráció nem válasz a gazdasági és demográfiai kihívásokra, ezeket inkább a családok támogatásával kell megoldani - magyarázta.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: Magyarországon egyre magasabb presztízsű munkahelyeket hoznak létre, és a tavalyi volt az első év, amikor az országba visszatérők száma meghaladta a munkavállalási céllal külföldre távozók számát.
    

Szijjártó Péter úgy vélte, Magyarország és Bulgária abban is egyetért, hogy minden állam egyik legfontosabb felelőssége a saját határai megvédése és ezáltal a polgárai biztonságának garantálása. A külső határvédelem prioritás mindkét ország számára, Bulgária komoly határvédelmi infrastruktúrával védi a saját és az EU külső határát, akárcsak Magyarország - közölte. Hozzátette: a kerítés építése mindkét ország esetében sikeres válasz volt a biztonsági kihívásokra.
    

Azt is mondta, hogy Bulgária nem tagja a schengeni zónának, és bár meg tudta védeni a határát, nem akarják felvenni az övezetbe, miközben vannak olyan schengeni tagállamok, amelyek nem tudták megvédeni a saját határaikat. Megjegyezte: a határvédelem tekintetében fennmarad az együttműködés, tavaly 44 magyar rendőr szolgált a bolgár-török határon, és technikai segítséget is adtak Bulgáriának.
    

A külügyminiszter emlékeztetett: az ENSZ globális migrációs csomagját egyik ország sem szavazta meg, mert az újabb migrációs hullámok veszélyével fenyeget. Kitért rá: fontos, hogy a magyar cégek erőteljes külföldi beruházásokat hajtsanak végre, és az OTP az egyik legnagyobb szereplő lehet a bolgár piacon, továbbá a Richter is egyre kiterjedtebb tevékenységet folytat az országban. A magyar és bolgár vállalatok együttműködését az Eximbank 165 millió eurós hitelkerettel segíti - fűzte hozzá.
    

Elmondta: Magyarország és Bulgária a következő hétéves uniós költségvetésről folytatott tárgyalásokat illetően kitart amellett, hogy a kohéziós forrásoknak továbbra is komoly szerepet kell szánni. Marijana Nikolova fontos partnernek nevezte Magyarországot, és megköszönte a Bulgária schengeni tagságáért folytatott erőfeszítésekhez nyújtott támogatást, továbbá a migrációs hullám megfékezéséhez adott segítséget az EU külső, bolgár-török határán.
    

A magyar-bolgár kapcsolatokra az intenzív párbeszéd jellemző, és széleskörű az együttműködés kétoldalú és uniós ügyekben is. Magyarország sok jelentős témában ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Bulgária, így például a Nyugat-Balkán, a kohéziós és agrárpolitika tekintetében - vélekedett. A bolgár miniszterelnök-helyettes kitért rá: Magyarország komoly gazdasági partnerük is, az egyik legnagyobb befektető Bulgáriában, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat még szorosabbra kellene fűzni.
    

Kérdésre Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja tekintetében a New York-i és brüsszeli tisztségviselők nem adják fel a küzdelmet, és most megpróbálják fejezetenként "belecsempészgetni" a csomagot különböző dokumentumokba. "De mi nem ülünk fel ezeknek a trükköknek", és minden ilyen dokumentumot megvétózunk, függetlenül attól, milyen nyomást helyeznek ránk - jelentette ki. Hozzátette: erre "egyértelmű felhatalmazásunk van a magyar emberektől, és ennek eleget is teszünk".
    

Ugyancsak kérdésre a külügyminiszter közölte: Magyarországnak meg szeretné erősíteni a stratégiai objektumai védelmét. Ezért közép-hatótávolságú rakétavédelmi rendszert vásárolna, amely a rakéták kilövésére alkalmas infrastruktúrából, radarberendezésekből és légvédelmi rakétákból áll.  A tárgyalások hamarosan a végső fázisba érhetnek, de szükséges, hogy az Országgyűlés honvédelmi bizottsága a beszerzés jogi körülményeit és folyamatait egyszerűsítse le - magyarázta. Hozzáfűzte: az erre vonatkozó előterjesztést megteszik a bizottságnak, összegekről pedig még korai beszélni.
    

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfői, vele, valamint a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen sem merültek fel magyar vagy amerikai belpolitikai kérdések, csak a kétoldalú együttműködésről volt szó, valamint azokról a nemzetközi politikai fejleményekről, amelyek azt befolyásolhatják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

http://ujhazak.com