Szijjártó Péter: a júniusi választás döntő fontosságú az Európai Unió jövőbeli iránya szempontjából

A június 9-ei választás döntő fontosságú lehet az Európai Unió jövőbeli iránya szempontjából, a magyar kormány ellenzi a föderalista elképzeléseket, és úgy látja, hogy ehelyett a közösségnek erős és szuverén tagországokon kell alapulnia - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a svájci Sankt Gallenben.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a város egyetemén rendezett szimpóziumon felidézte, hogy Magyarország negyven éven keresztül megszállás alatt állt, és amikor végre sikerült megszabadulni a kommunistáktól, akkor rögtön megkezdték a csatlakozást - vagyis szavai szerint az újracsatlakozást - Európához, amelyre szuverén, keresztény örökségükre büszke államok békés, virágzó közösségeként tekintettek.
    

Ezzel szemben húsz évvel később háború dúl a kontinensen, a közvetlen szomszédságban, amelynek következményeivel hazánk közvetlenül és súlyosan szembesül, például az országba érkezett több mint egymillió menekült formájában - mondta. Rámutatott, hogy az EU-n belül Magyarország kisebbségi álláspontot képvisel ebben a kérdésben azzal, hogy a mielőbbi ukrajnai fegyverszünet és béketárgyalások pártján van.
    

Közölte, hogy a magyar álláspont szerint nincs megoldás a harctéren, ott csak halál és pusztítás van, és jól láthatóan egyik fél sem tud felülkerekedni, ezért egyértelmű, hogy a konfliktus kizárólag tárgyalással érhet véget, csak az a kérdés, hogy ez mikor kezdődhet meg, márpedig minél előbb, annál jobb. Szijjártó Péter az Európa stratégiai jövőjével foglalkozó panelbeszélgetésen ezután rávilágított ennek kapcsán arra a különleges szempontra is, hogy a harcokban sok magyar is odaveszett a kárpátaljai közösség tagjai közül. "És nem akarjuk, hogy több magyar haljon meg ebben a háborúban, nem akarjuk, hogy több ember haljon meg ebben a háborúban" - fogalmazott.
    

Hangsúlyozta, hogy Magyarország már kezdettől fogva határozottan elítéli a háborút, és noha többször minősítették már "Putyin kémjének, a Kreml propagandistájának", erről ő maga is beszélt Moszkvában ezer ember előtt, amihez nem sok más európai politikusnak volt meg a bátorsága. "Rendben van, hogy elmondják ezt Brüsszelben, Washingtonban és Berlinben, azonban ehhez nem kell nagy bátorság" - jelentette ki.
   

Kitért arra is, hogy bár a kormány az ország történelmének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre az ukrajnai válságra tekintettel, az elsődleges felelősség a magyar emberek megóvása ettől a háborútól, amely nem Magyarország háborúja. Kifejtette, hogy az Európai Unióban egy másik, hosszabb távú vita is zajlik a közösség jövőjével kapcsolatban, hogy a jelenleginél föderalistább konstrukcióra van-e szükség, vagy szuverén tagállamok integrációjára, márpedig Magyarország úgy látja, hogy az erős EU-nak erős tagállamokon kell alapulnia.
    

Ebből a szempontból, azaz a jövőbeli irány meghatározását illetően pedig a júniusi európai parlamenti választás döntő fontosságú lehet - figyelmeztetett. A miniszter végül arról számolt be, hogy Magyarország hamarosan átveszi az EU soros elnökségét, ezen félév alatt pedig az egyik legfőbb prioritás a nyugat-balkáni bővítési folyamat felgyorsítása lesz.
    

A térségbeli államok csatlakozását kölcsönös érdeknek nevezte, egyrészt mivel a számukra ez a legjobb módja a béke és a fejlődés biztosításának, másrészt mert az EU jelenleg rossz formában van, s a helyzet további romlásának megelőzéséhez új energiára, friss lendületre lenne szükség, amit a Nyugat-Balkán adhatna meg. Emlékeztetett, hogy a régiós tagjelöltek átlagos várakozási ideje most 14 év és 11 hónap, és leszögezte, hogyha a blokk így folytatja, akkor teljesen alá fogja ásni a bővítéspolitikája hitelességét.
    

Arra is kitért, hogy minden vita ellenére világos, hogy az Európai Unió erősebb lett a 2004-es bővítéssel, és hasonlóképp történne a nyugat-balkáni országok felvételével is. Ezzel - mint rámutatott - ráadásul elejét lehetne venni a külső hatalmak befolyásszerzési kísérleteinek, amire sokan panaszkodnak Brüsszelben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com