Szijjártó Péter: a kormány mentőakciójában a magyar légierő 325 embert menekített ki Izraelből

A kormány mentőakciója keretében a magyar légierő az éjszaka folyanán három repülőgéppel összesen 325 embert, köztük 46 gyereket menekített ki Izraelből - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy továbbra is rendkívül aggasztó a helyzet a közel-keleti országban, ahol egyes területeken gyakorlatilag háborús állapotok uralkodnak. Leszögezte, hogy a kormány számára ilyenkor természetesen a legfontosabb feladat a magyar emberek biztonságba helyezése.
    

Tájékoztatása szerint ezért több száz emberrel vették fel a kapcsolatot, akik közül 215-öt már az éjszaka folyamán kimenekítettek a magyar légierő két repülőgépével, azonban volt még több mint száz magyar állampolgár, akik szerettek volna hazajutni, ezért az egyik gép tett még egy kört Tel-Avivba, s újabb 110 főt vett a fedélzetére.
    

"A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciójában tehát a magyar légierő három repülőgéppel összesen 325 embert menekített ki Izraelből" - húzta alá. Szijjártó Péter rámutatott, hogy így a hazatérésben segítséget kérő magyar emberek mindegyike itthon van vagy úton van már hazafelé, miután néhány perccel ezelőtt a harmadik evakuációs járat is elhagyta Izrael légterét.
   

Közölte, hogy az érintettek között 310 magyar és tizenöt külföldi - például izraeli, svéd, német, brit, osztrák és portugál - állampolgár van és 46 gyerek. "Természetesen a nagykövetség munkatársai Tel-Avivban továbbra is 24 órás szolgálatot teljesítenek. Természetesen a budapesti vészhelyzeti központunkban is megemelt konzuli létszámmal dolgozunk, és várjuk azoknak a magyar embereknek a jelentkezését, akiknek bármilyen segítségre szükségük van Izraelben" - jelentette ki.
    

Elmondta, hogy Budapest és Tel-Aviv között folyamatosak a menetrend szerinti járatok. A minizster arra kérte a magyar embereket, hogy kizárólag "nagyon-nagyon halaszthatatlan esetben" utazzanak Izraelbe, ha el tudják halasztani az útjukat, akkor tegyék meg a saját biztonságuk érdekében. "Aki azonban Izraelbe megy, legyen szíves konzuli védelemre regisztrálni" - mondta.
    

A miniszter hangsúlyozta: "Mi továbbra is kiállunk Izrael mellett, elítéljük az Izraelt ért terrortámadást, egyúttal pedig arra hívjuk fel a nemzetközi politika szereplőit, hogy mutassanak felelősséget ebben a helyzetben, és kerüljük el az eszkalációját ennek a háborús helyzetnek."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com