Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség alatt látványos Albánia előrehaladása az integráció útján

A jelenlegi magyar európai uniós elnökség alatt látványos Albánia előrehaladása az integráció útján, ez mutatja az egész Nyugat-Balkánnak, hogy igenis van remény a csatlakozásra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a közigazgatási és korrupcióellenes ügyekért felelős albán államminiszterrel egyeztetett, majd az Adea Pirdenivel közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a világ kifejezetten nehéz időket él jelenleg, az ukrajnai háború eszkalációjának veszélye folyamatosan nő, ráadásul most az utóbbi évek legveszélyesebb két hónapja következik Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatásáig.

Aláhúzta, hogy az Európai Unió biztonsági és gazdasági helyzete sokat gyengült, ezért új dinamizmusra lenne szükség, ez az új erő és frissesség pedig a Nyugat-Balkán ambiciózus, csatlakozni akaró államaitól jöhetne.

"Ezért az Európai Unió bővítésének felgyorsítása egy igazi európai érdek, ráadásul ez teljesen egybeesik Magyarország nemzeti érdekeivel, hiszen nekünk az az alapvető érdekünk, hogy a szomszédságunkban, a nyugat-balkáni térségben béke, szabadság és stabilitás legyen" - jelentette ki. "Ez a felelősségteljes szomszédságpolitikánknak egy nagyon fontos célkitűzése" - tette hozzá. Szijjártó Péter sérelmezte, hogy a régió országai átlagosan már több mint tizenöt éve várnak arra, hogy előre tudjanak lépni az integrációban.

"Ha nem tudjuk biztosítani ennek lehetőségét, akkor nem csupán a bővítéspolitikának, hanem az egész Európai Uniónak a hitelességén fog nagyon komoly csorba esni, és ezt el kellene kerülni" - szögezte le. Majd kifejtette, hogy a bővítés vonatkozásában Albániával sikerült a leglátványosabb eredményt elérni a közelmúltban azzal, hogy a magyar soros EU-elnökség alatt megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások a valós, tartalmi kérdésekről.

"És most azon dolgozunk, hogy az első kormányközi konferencián megnyitott első fejezetcsoport után még decemberben, még magyar elnökség alatt újabb kormányközi konferenciát tudjon rendezni az EU Albániával, és egy újabb tárgyalási fejezetcsoportot, mégpedig a hatost, azaz a külkapcsolatokról szólót is meg tudjuk nyitni" - tudatta. Ennek kapcsán látványosnak nevezte az ország előrehaladását az integrácó útján a magyar EU-elnökség alatt.

"Megkezdődtek a valós csatlakozási tárgyalások, létrejött az új védelmi és biztonsági partnerségi megállapodás az Európai Unió és Albánia között, és Albánia csatlakozott az egységes európai pénzügyi térséghez" - sorolta.

A miniszter végül aláhúzta, hogy a csatlakozási folyamat nagyon bonyolult, ezen a téren a tapasztalatok "aranyat érnek", ezért a nap folyamán aláírásra került egy megállapodás, amelynek értelmében ötven albán közigazgatási szakembernek nyújtanak képzést a Magyar Diplomáciai Akadémián annak céljából, hogy az integráció minél gyorsabban végbemehessen.

"Gratulálunk (…) ehhez a remek előrehaladáshoz itt az elmúlt hónapokban az integrációs folyamatban, amely mutatja az egész Nyugat-Balkánnak, hogy igenis van remény és lehetőség az EU-s csatlakozásra" - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com