Szijjártó Péter: a magyar külpolitika veleje a béke, a nemzeti szuverenitás és a gazdasági semlegesség

A magyar külpolitika három legfőbb célkitűzése most a béke elérése, a nemzeti szuverenitás megőrzése és a gazdasági semlegesség fenntartása - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyíregyházán.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nyíregyházi Egyetemen tartott előadásában hangsúlyozta, hogy az emberiség jelenleg a veszélyek korát éli, a valóság 2015-ben rárúgta az ajtót Európára a tömeges illegális migrációval, majd ezt követte a koronavírus-járvány, és amikor ez lecsengeni látszott, kirobbant a háború Ukrajnában.

Aláhúzta, hogy Magyarországnak tengerparttal és jelentős természeti erőforrásokkal nem rendelkező, közepes méretű államként fontos egy ilyen helyzetben sikeres külpolitikai stratégiát felépítenie. Ennek veleje pedig szerinte három kifejezéssel írható le: béke, nemzeti szuverenitás, gazdasági semlegesség.

"Ma a magyar külpolitikának minden létező olyan kezdeményezést fel kell karolnia és támogatnia kell, amely a béke elérésére irányul. Minden eszközt fel kell használni annak érdekében, hogy megőrizzük a nemzeti szuverenitásunkat, és mindent meg kell tennünk annak az érdekében, hogy elősegítsük, aztán pedig hosszú távon fenn is tartsuk a gazdasági semlegességünket" - sorolta.

Kiemelte, hogy ezer nap elteltével már nem arról kell vitázni, hogy mit gondolunk az ukrajnai háborúról, hiszen "az teljesen egyértelmű, minden normális ember ugyanazt gondolja".
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"De ezer nap elteltével a kérdést úgy kell feltenni, hogy hogyan is lehet ennek véget vetni? Hogyan lehet békét teremteni? Mi a békéhez vezető leggyorsabb út?" - közölte.

Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a Nyugat eddigi stratégiája kudarcot vallott, a fegyverek szállítása, a szankciók elrendelése semennyivel nem hozta közelebb a békét, a büntetőintézkedések leginkább az európai gazdaságnak ártottak, ráadásul azok "kikerülése összeurópai sportág lett".

"Tehát mikor a valóság és az értékítélet az ideológiai nyomás miatt ennyire elválik egymástól, érdemes elgondolkodni, hogy nem kéne-e megszakítani egy ilyen stratégiának a végrehajtását" - fogalmazott.

"Új stratégia kell, mégpedig egy békestratégia, amely azt célozza, hogy mielőbb legyen fegyverszünet, amely megteremti a lehetőséget a béketárgyalásra, itt pedig egy olyan megállapodást kell elérni, ami hosszú távon, fenntarthatóan, kikezdhetetlenül és a lehető legtöbb garanciával ellátva tudja a békét biztosítani számunkra a Kárpát-medencében, Európa középső és keleti felében" - húzta alá.

Illetve leszögezte, hogy az amerikai elnökválasztás nyomán még soha nem volt ilyen jó esély az ukrajnai háború lezárására, ugyanakkor az eszkaláció kockázata is most a legerősebb. És arra is kitért, hogy a távozó amerikai vezetés mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy "ellehetetlenítsék a győztes elnökjelölt ígéreteinek teljesítését a gyors béketeremtésre vonatkozóan".

"A magyar külpolitikának ebben a helyzetben a lehető legtöbb erőfeszítést meg kell tennie azért, hogy a kommunikációs csatornák, a diplomáciai csatornák nyitva maradjanak, hogy az esetleges félreértések ne okozhassanak világméretű tragédiát" - jelentette ki.

Szijjártó Péter a nemzeti szuverenitás védelmével kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy ezt jelenleg számos kihívás éri, az Európai Unióban viták zajlanak az integráció jövőjéről, s ebben a magyar kormány a föderatív elképzelésekkel szemben, a szuverenista, patrióta oldalon foglal állást.

"Mi azt gondoljuk, hogy az Európai Uniónak igenis egyenrangú államok integrációjaként kell működnie, ahol az egyenrangú államok a szuverenitásukhoz ragaszkodnak" - jegyezte meg. Majd példaként említette, hogy Magyarország ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy maga határozza meg, kit enged be a határain.

"Láthatóan minden eddiginél erősebb központosító törekvések zajlanak ebben a kérdésben, láthatóan van egy migrációpárti elköteleződés Brüsszelben" - tudatta. A miniszter végül érintette a gazdasági semlegesség kérdését is, és üdvözölte, hogy Magyarország mára a keleti és a nyugati beruházások fontos találkozási pontjává vált.

Sérelmezte azt, hogy a folyamatok ma ismét a világ blokkosodása felé mutatnak, ami ellentétes hazánk érdekeivel. Kiemelte, hogy egy Magyarországhoz hasonló nyitott gazdaság számára az összeköttetések erősítése lenne inkább a kívánt cél.

"És ezért mi azt szorgalmazzuk, hogy Kelet és Nyugat között legyen egy civilizált együttműködés, és ezt nem ideológiai okokból tesszük, hanem gyakorlati okokból" - mondta. "Itt a gazdasági semlegességnek is az a lényege, hogy nem ideológiai, nem politikai kérdésnek tekintjük a gazdasági kérdéseket, hanem praktikus, s a józan ész alapján megközelítendő gyakorlati kérdéseknek, amelyek az emberek mindennapi életére komoly hatással vannak" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com