Szijjártó Péter: a magyar-luxemburgi kapcsolatokat az utóbbi időben újra a kölcsönös tisztelet jellemzi

A magyar-luxemburgi kapcsolatot az utóbbi időben újra a kölcsönös tisztelet jellemzi - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, aki tíz éve tartó hivatali ideje alatt először fogadta luxemburgi kollégáját.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulóját. Kifejtette, hogy Xavier Bettellel nemcsak a kétoldalú együttműködés kérdéseit, hanem az Európai Unió előtt álló gazdasági kihívásokat is át tudták tekinteni.

"A két ország kapcsolatait az utóbbi időben már - újra - a kölcsönös tisztelet jellemzi" - hangsúlyozta. Szijjártó Péter emellett rámutatott, hogy a Magyarország és Luxemburg közötti kereskedelmi forgalom volumene tíz éve alatt a négyszeresére nőtt. "Az Unió versenyképességének javítása pedig közös célkitűzésünk, ezért támogatjuk a szabályokon alapuló, mesterséges akadályoktól mentes világkereskedelmi rendszer működéséhez szükséges intézkedéseket" - írta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com