Szijjártó Péter: a nyugat-balkáni országok felvétele megerősítené az Európai Uniót

A nyugat-balkáni államok felvételével erősödne az Európai Unió, ami hatalmas segítséget jelentene a jelenlegi nehézségek kezelésében is, Magyarország ezért a csatlakozási folyamat jelentős felgyorsítását szorgalmazza - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szarajevóban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a boszniai kollégájával, Elmedin Konakoviccsal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kontinens nagyon súlyos kihívásokkal szembesül az ukrajnai háború miatt, s a mostani helyzet minden eddiginél világosabban mutatja, hogy mekkora hiba is volt az EU részéről, hogy az elmúlt években nem vitte előre a bővítés ügyét.
    

"Ha a nyugat-balkáni térség belül lenne az Európai Unión, akkor a drámai hatások, amelyek érnek minket a mostani nehéz helyzet miatt, sokkal jobban és hatékonyabban kezelhetők lennének" - húzta alá. "Ha a Nyugat-Balkán része lenne az Európai Uniónak, akkor az erősebb lenne, és a migrációs kihívással szemben is jobban fel tudnánk venni a küzdelmet" - hangsúlyozta, rámutatva, hogy hazánkat nem csak keletről, hanem délről is biztonsági kihívások érik.
    

Ezért a miniszter a bővítés számottevő felgyorsítását szorgalmazta, valamint sérelmezte, hogy több EU-tagállam csak kommunikációjában pártolja az ügyet, de valójában gátolják a folyamatot. "Felszólítjuk a bővítésellenes tagországokat, hogy fejezzék be az Európai Unió bővítésének akadályozását, mert ez károkat okoz magának az Európai Uniónak, és biztonsági kockázatokat jelent Magyarország számára is" - fogalmazott.
    

Szijjártó Péter figyelmeztetett, hogy a migráció kiváltó okai világszerte egyre súlyosabbak, így a nyomás erősödésére kell számítani, noha már tavaly is 265 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak a magyar hatóságok, és idén is több tízezret. "A mi álláspontunk világos. Mivel a migráció veszélyes, ezért a migrációt meg kell állítani, és pontosan tudjuk, hogy minél szorosabb az együttműködés a nyugat-balkáni országokkal, annál hatékonyabban tudjuk megállítani a migrációs hullámokat is" - mondta, méltatva a Bosznia-Hercegovinával folytatott együttműködést ezen a téren.
    

"Számunkra Bosznia-Hercegovina stabilitása kiemelt érdek, ezért azt várjuk Brüsszeltől, hogy a következő időszakban érdemi lépések történjenek csatlakozásának területén" - tette hozzá. Emlékeztetett, hogy a magyar kormány szakértőket küldött Szarajevóba a belépési folyamat elősegítése érdekében, a honvédség pedig 165 katonával részt vesz az EU békefenntartó missziójában.
    

A közlemény szerint a miniszter heves tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy az EU bármifajta szankciót is kivessen térségbeli, demokratikusan megválasztott vezetőkkel szemben. "Akik azt gondolják, hogy szankciókkal lehet megoldani itt bármilyen kérdést, azoknak fogalmuk sincs az itteni helyzetről, és egyfajta nagyképűséggel próbálják leplezni ismereteik hiányát" - vélekedett, és arra is kitért, hogy az elmúlt években egyetlen szankciós rezsim sem váltotta be a reményeket.
    

Közölte, hogy a magyar-boszniai kereskedelmi forgalom tavaly 21 százalékos bővülést követően meghaladta a 600 millió eurót, és ezzel rekordot döntött. Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar kormány bosznia-hercegovinai gazdaságfejlesztési programja kölcsönösen előnyös, ebből az ottani termelők magyar mezőgazdasági eszközöket vásárolhatnak. A programra 805 vállalkozás pályázott, s összesen 11,5 millió euró értékben írnak alá támogatási szerződéseket a napokban.
    

Milorad Dodik boszniai szerb vezető újraválasztásával kapcsolatban leszögezte, hogy újraválasztották, és ezt Magyarország tiszteletben tartja, az pedig egyáltalán nem érdekes, hogy ő mit gondol róla, az számít egyedül, hogy a Bosznia-Hercegovinában élők hogyan ítélik meg. Az amerikai külügyminisztérium friss boszniai jelentéséről szólva felháborodását fejezte ki, hogy "más országok belső kérdéseiről és helyzeteiről ilyen ex katedra kijelentéseket" tesznek.
    

"Hogy jönnek ők ehhez? (...) Felháborítónak és megdöbbentőnek tartom, hogy washingtoni bürokraták összeülnek, és mindenféle egyoldalú értesülésekre hivatkozva, amelyek finanszírozása sok esetben az Egyesült Államokból származik, tesznek ilyen kijelentéseket a mi országainkról" - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com