Szijjártó Péter: az EU-nak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva

Az Európai Uniónak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a térségbeli államoknak a közösségre, ráadásul Magyarország számára nemzetbiztonsági kérdés a bővítési folyamat felgyorsítása - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Budapest Balkans Forumon.A szerb, észak-macedón, és az albán külügyminiszterrel közösen tartott előadáson a magyar külügyminiszter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió egyre rosszabb formában van, aminek számos különböző oka van, és az egyik épp a bővítési folyamat kudarca.
    

Felszólalásában rámutatott, hogy utoljára Horvátország csatlakozott, körülbelül tíz éve, és 1973 óta ez a leghosszabb idő, ami eltelt új ország belépése nélkül, ráadásul a közösség közben el is veszítette egyik tagját az Egyesült Királyság távozásával. "Minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk. És minél kevesebben vagyunk, annál gyengébbek vagyunk" - szögezte le, sérelmezve, hogy ennek ellenére a gyors bővítési folyamat támogatói egyelőre nincsenek többségben a blokkon belül.
    

Aláhúzta: aki a bővítés ellen van, az gyengíti az Európai Uniót, ráadásul számos ország képmutatóan jár el, minthogy a tagjelöltek jelenlétében, a nyilvánosság előtt mindenki támogatólag nyilatkozik, de ezzel párhuzamosan mindenféle akadályokat gördítenek a folyamat elé, ami teljességgel elfogadhatatlan.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az EU-nak jelenleg nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint a térség államainak a közösségre.
    

Kitért arra is, hogy Magyarország számára a bővítés felgyorsítása egyenesen nemzetbiztonsági kérdés, miután a nemzetközi közösség eddig nem volt képes az illegális bevándorlás kiváltó okainak kezelésére, így nagy a további migrációs hullámok veszélye, és a Nyugat-Balkán hatékony együttműködése nélkül Európa nem tud megbirkózni az erősödő nyomással.
   

"Ha a nyugat-balkáni országok nem működnek velünk együtt a migránsáradat megállításában, akkor nagyon nehéz helyzetben leszünk" - fogalmazott.
Valamint leszögezte, hogy a bővítési folyamat felgyorsításának nincs semmilyen valódi jogi akadálya, pusztán a politikai akarat hiányáról van szó. Ezért - mint kiemelte - Közép-Európának folyamatosan nyomást kell gyakorolnia a mesterséges gátak lebontása érdekében.
   

A miniszter érintette az ukrajnai háború témáját is, s az eszkaláció veszélyére figyelmeztetett, aláhúzva, hogy ez a közvetlen szomszédságban kezdődne, nem több száz vagy ezer kilométerre, márpedig ezt el kell kerülni mindenképpen.
Ennek és az emberéletek megmentésének egyetlen módja a mielőbbi béketeremtés, viszont amikor a kormány képviselői ennek fontosságáról beszélnek akkor rögtön "az oroszok kémjének" vagy "a Kreml propagandistájának" nevezik őket Európában - jelentette ki.
    

Hangsúlyozta: félrevezető a transzatlanti nyomásgyakorlás, ebből a buborékból kilépve ugyanis jóval erősebb a békeretorika, a világ országainak többsége a diplomáciai rendezés pártján áll, s remélhetőleg ennek nyomán minél előbb sikerül tető alá hozni a tűzszünetet és megindítani a béketárgyalásokat. Illetve rámutatott, hogy az ukrajnai háború újabb ok lehet az EU-bővítési folyamat felgyorsítására. "Az Európai Uniónak most erőt kell gyűjtenie, mert a háború gyengít bennünket, ezt pedig a bővítés útján tehetjük meg" - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com