Szijjártó Péter: az EU újabb szankciós csomagja könnyítést jelent Magyarország számára

Az Oroszországgal szembeni újabb európai uniós szankciós csomag Magyarország számára leginkább könnyítéseket tartalmaz, mind a kőolajtermékek, mind a Barátság vezeték működése, mind pedig a budapesti metró fenntartása tekintetében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy hiába bizonyosodott be az elmúlt három év során, hogy az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankciói nem működnek, ráadásul komoly károkat okoznak, a közösség lengyel elnöksége és a brüsszeli bürokraták számos tagállam lelkes támogatása mellett, "fittyet hányva az új realitásra" további büntetőintézkedéseket fogadtak el.

"Ez a szankciós csomag azonban Magyarország esetében könnyítéseket tartalmaz. Kiharcoltuk, hogy a 16. szankciós csomag tegye lehetővé azt, hogy a Mol által importált, majd a Slovnaft pozsonyi finomítójában feldolgozott orosz kőolajból származó termékeket ezentúl Magyarországon is fel lehessen használni, nagymértékben javítva ezzel Magyarország energiabiztonságát" - tudatta.

"Kiharcoltuk azt is, hogy a Barátság kőolajvezeték karbantartásához szükséges eszközök is kikerüljenek a szankciós rezsim alól. Különösen fontosak azok az eszközök, amelyek a vezeték nemzetközi mérőállomásának fenntartásához, illetve karbantartásához szükségesek. Így tehát biztosítottuk, hogy a Barátság kőolajvezeték a jövőben is működőképes lesz fizikailag a kőolaj szállítására, tehát még egy lépést tettünk az energiabiztonságunk javítása érdekében" - folytatta.

Valamint üdvözölte, hogy sikerült azt is elérni, hogy a budapesti hármas metró karbantartásához és garanciális javításához szükséges munkákat is el lehessen végezni. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy bár számos európai vezető szankciós csomagot akart, hazánk szempontjából ez inkább egy "könnyítő csomag" mind a kőolajtermékek, mind a kőolajvezeték működése, mind pedig a budapesti metró fenntartása tekintetében.

"Emellett egyébként huszonhét személynek és szervezetnek a szankcionálását megakadályoztuk. Kirill pátriárkát újra szankcionálni akarták, mi ezt megakadályoztuk, mert ha egyházi vezetőket helyezünk szankciós listára, akkor elvesztjük azt a lehetőséget, hogy maguk az egyházak járjanak közben a béke érdekében" - tájékoztatott.

"Megakadályoztuk azt is, hogy az Orosz Olimpiai Bizottságot, illetve két orosz futballcsapatot szankciós listára helyezzenek, mert az már mégiscsak nevetségessé tette volna az egész Európai Unió működési mechanizmusát, ha a világ távoli pontjain azt olvasták volna, hogy az Európai Unió az ukrajnai háború miatt orosz focicsapatokat szankcionál" - fűzte hozzá. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány az EU "maradék becsületét mentette meg ezzel a blokkolással".

"A szankciós politikának azonban az ideje lejárt, egy új valóság alakult ki, hiszen az Egyesült Államok és Oroszország egyeztetései egészen biztatóan alakulnak, és őszintén reméljük, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok a jövőben úgy fognak javulni, hogy ezt az egész szankciós politikát el lehet majd felejteni" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com