Szijjártó Péter: az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Az Országgyűlés megszavazta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC), és ennek nyomán a kormány hamarosan értesíti is a döntésről az ENSZ főtitkárát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az elmúlt hetekben a nemzetközi politikai térben jelentős vitákat váltott ki az ICC működése, miután a bírói testület olyan "nonszensz dolgokat csinált", mint hogy halott Hamász-vezetők ellen adtak ki körözést, ezzel próbálva kiegyensúlyozni azt a "politikailag vállalhatatlan" döntésüket, amelynek keretében Izrael miniszterelnökét is felvették erre a listára.

"Nyilvánvalóan ezzel ez nemcsak egy komolytalan, hanem egy politikailag motivált bírósági szervezetté is vált, és számunkra az elfogadhatatlan, ha egy bíróság munkáját a politika motiválja" - hangsúlyozta.

"Ezért nyilvánvaló, hogy Magyarországnak nincsen keresnivalója ebben a szervezetben. Mi nem adjuk a nevünket ilyen komolytalan és politikailag motivált bírósági működéshez, ezért is terjesztettük be az Országgyűlés elé azt, hogy Magyarország lépjen ki az ICC-ből" - folytatta.

"Most, hogy az Országgyűlés ezt megszavazta, a feladatom az, hogy értesítsem az ENSZ főtitkárát erről a lépésről (…) Természetesen a jegyzéket már előkészítettük, és amint a döntése az Országgyűlésnek hatályossá válik, az elnök urak aláírják és kihirdetésre került, azonnal el is küldöm a levelet az ENSZ főtitkárának" - összegzett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com