Szijjártó Péter: békepártiak és háborúpártiak között lehet választani június 9-én

Az európai parlamenti és önkormányzati választás nem értelmezhető másként a jelenlegi helyzetben, mint béke és háború kontextusában, így már nem bal- és jobboldal, hanem háború- és békepárti oldal között kell választani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezett pódiumbeszélgetésen arról számolt be, hogy a közelgő választás különös jelentőséggel bír, mivel Magyarország "elementáris erejű nyomás" alatt áll jelenleg.
    

Kiemelte, hogy eddig azt lehetett mondani, hogy a politikusok ideológiák által vezéreltek, tesznek olyan dolgokat, amelyek következményeit nem tudják felmérni, azonban azért "vannak még az életnek olyan reprezentánsai, mint például a katonák, akik józan ésszel gondolkoznak, két lábbal állnak a földön, és tisztában vannak azzal, hogy minek mi a következménye".
    

"Sajnos mára ezt az illúziónkat is fel kellett adni, mert az Európai Unió mellett már a NATO is belecsúszik abba a háborús készülődésbe, ami gyakorlatilag most már az őrültség kategóriáját is eléri" - jelentette ki, elfogadhatatlannak nevezve, hogy egyes európai politikai vezetők már atomfegyverekről beszélnek."Tehát nem óvodás gyerekekről beszélünk, nem a hatalom közelébe soha nem kerülő, elborult elméjű extrémistákról beszélünk, hanem az európai politikai életben döntéshozatali pozícióval rendelkező, komolynak gondolt és az emberek által megválasztott vezetőkről beszélünk, akik a nukleáris fegyverek használatát nem mint egy szitokszó, hanem mint lehetséges forgatókönyv mondják ki" - tette hozzá.
    

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a NATO előzőleg világos döntést hozott, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, és mindent meg kell tennie a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal, az ugyanis világháborút jelenthetne. "Ugye felrajzoltuk közösen ezt a vörös vonalat (.) És most egy ilyen jó nagy radírgumival elkezdtük ezt kiradírozni" - hangsúlyozta, sérelmezvén, hogy a NATO fokozni kívánja koordináló szerepét az ukrajnai fegyverszállításokban, részt tervez venni a katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatást akar elfogadni Kijev részére.
    

Megerősítette, hogy a kormány ehhez semmilyen formában nem kíván hozzájárulni, a cél, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie, Magyarország területén se kerülhessen sor semmi hasonló cselekményre és az adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni. Aláhúzta: hazánk mind a három ügyben egyedül maradt, a másik egy-két vonakodó tagország is beállt már a sorba.    
    

Ennek kapcsán aláhúzta, hogy ez sem vinne közelebb a háború végéhez, a csatatéren ugyanis láthatóan nincs megoldás, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a fegyverszállítások csak meghosszabbítják a harcokat. A miniszter leszögezte, hogy a NATO-s javaslattal szembeni hatékony ellenálláshoz komoly támogatást jelentene egy kedvező választási eredmény, egy mindent elsöprő társadalmi akarat, ezzel Brüsszelben is lehetne érvelni, hogy a magyarok emberek mindezt nem szeretnék.
   

"Az európai politikai vezetők most tényleg úgy gondolják, hogy ez az ő háborújuk. Ami ugye azért egy hamis állítás, mert Európát senki nem támadta meg, a NATO-t senki nem támadta meg. Itt egy országot támadtak meg, Ukrajnát. És Ukrajna harcol is saját magáért hősiesen" - közölte. Végül úgy vélekedett, hogy a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választás nem értelmezhető másként a jelenlegi helyzetben, mint béke és háború kontextusában.
   

"Mert ugyanúgy, ahogy 2022 áprilisában felsorakozott a két oldal egymással szemben, itt már nem bal-jobbként sorakoztunk fel, hanem háborúpártiak meg békepártiak. És most is ez van, a képlet teljesen egyszerű. Lehet választani a békepártiakat meg a háborúpártiakat, az összes többi mese" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com