Szijjártó Péter: diplomáciai csúcsüzemet hoz magával a budapesti atlétikai világbajnokság

Diplomáciai csúcsüzemet is magával hoz a budapesti atlétikai világbajnokság, számos vezető érkezik a napokban munkalátogatásra, többek között a szerb, a török, az azeri, a kirgiz, az üzbég, a türkmén elnök és a katari emír - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.A tárcavezető rendkívüli sajtóértekezletén minden magyar ember nagy közös sikerének nevezte, hogy itt, Budapesten méltó körülmények várják a világ egyik legnagyobb sporteseményét a környezetbarát, fenntartható, nagyléptékű sportinfrastruktúra-fejlesztéseknek köszönhetően.
    

Hangsúlyozta, hogy a rendezvény ma különösen fontos, amikor a konfliktusok és háborúk közepette a sport jelenthet utat az együttműködéshez, és a nemzetek közötti összeköttetések ünnepére ezúttal Magyarországon kerülhet sor. Emlékeztetett, hogy hazánk ezen a téren az elmúlt években bőven bizonyított, hiszen itt tartották kétszer is a vizes világbajnokságot, rendeztek többek között labdarúgó Európa-bajnoksági meccseket, kézilabda Európa-bajnokságot, a Forma-1-ről már nem is beszélve.
    

"A világ blokkosodása rossz hír, ugyanakkor azt gondolom, a jó hírt, az összeköttetések hírét a világnak a sport tudja a leginkább elvinni" - fogalmazott. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a "sportok királynője" diplomáciai csúcsüzemet hoz Budapestre, miután számos külföldi vezető érkezik munkalátogatásra a napokban: a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) részéről a török, az azeri, a kirgiz, az üzbég és a türkmén elnök, illetve több nyugat-balkáni vezető, így Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, a boszniai államelnökség képviselője, valamint a katari emír és a volt cseh, osztrák és szlovén kormányfő is.
    

Rámutatott, hogy a miniszterelnöki szintű tárgyalások középpontjában három fő téma lesz, s mindegyik Magyarország, Közép-Európa, sőt az egész kontinens biztonságához kapcsolódik. Így egyeztetni fognak a felek az energiaellátással, a fizikai biztonsággal - így az ukrajnai háborúval és a migrációs helyzettel - és a gazdasági nehézségek leküzdésével összefüggő kérdésekről - tájékoztatott.
    

Kiemelte, hogy Katar mára a világ első számú LNG-exportőrévé vált, és ugyan most le van kötve minden kapacitása, 2027-től hazánk számára is lehetőség nyílhat cseppfolyósított földgáz vásárlására innen, és erről már zajlanak is a megbeszélések. Mint közölte, a közel-keleti országgal szoros az együttműködés a nemzetközi szervezetekben, és aláírják majd a diplomáciai képzési együttműködési szerződést is.
    

A miniszter tudatta, hogy az azeri, a török, a türkmén és a szerb elnökkel is alapvetően az energiaellátás kérdései lesznek fókuszban. Ennek kapcsán leszögezte, hogy Törökország kulcsfontosságú tranzitállam már ma is a földgáztranzit szempontjából, és ez a szerepe csak tovább fog erősödni az azeri és lehetőleg a türkmén források bevonásával. Emellett előrehaladott tárgyalás folyik arról is, hogy török földgáz is érkezhessen Magyarországra.
    

"Ha minden úgy alakul, ahogy azt jelenleg előre látjuk, akkor az augusztus 20-ai tárgyalást követően itt már konkrét megállapodásról is be tudunk majd számolni" - jelentette be. Kitért arra is, hogy Azerbajdzsánból idén 100 millió köbméter földgáz érkezik majd, illetve megegyezés született 50 millió köbméternyi magyarországi bértárolásról is, ennek a betáplálása már meg is indult, így már valós fizikai földgázszállítási kapcsolat van a két ország között.
    

"Tehát azok a diverzifikációs törekvések, amelyekről régóta beszélünk, most már fizikailag is kezdenek valósággá válni" - hangoztatta. Szijjártó Péter közölte, hogy Türkmenisztánnal átfogó energetikai együttműködési megállapodásról folynak az egyeztetések, amelynek lényeges eleme lenne, hogy a jövőbeli türkmén gázexport egyik célországa Magyarország legyen.
    

Szerbia kapcsán elmondta, hogy létrejött és szeptemberben el is kezdheti a működését a magyar-szerb regionális földgázkereskedő vállalat, ami ugyancsak hozzájárul a térség energiabiztonságához. Érintette a boszniai Szerb Köztársaság ügyét is, sérelmezve, hogy "nagyon komoly nyugati erőfeszítések" vannak a közösség megválasztott vezetőinek ellehetetlenítésére, márpedig ezt a kormány rendkívül veszélyes folyamatnak tartja a destabilizáció és a nyugtalanság kockázata miatt.
    

"Kifejezetten elutasítjuk azt a beavatkozást, azt a nyomásgyakorlást, amelyet a boszniai szerb elnökkel szemben hajtanak végre a nemzetközi liberális mainstream szereplői, amely a boszniai alkotmánybíróság működésével kapcsolatos" - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com